1982. március 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
65
| r»—i v ■ -s ' 12 I i i »■ > végrehajtó bizottsága állapítja meg. Ennek alapján tett javaslatot az előterjesztés az 1982-ben épülő lakások árának megál- lapitására, mely szerint a lakások átlag alapterülete 54,6 m , ennek költsége 499,1 ezer forint. Ebből számították ki egy-egy p lakás árát, amely eltérő aszerint, hogy hány m az alapterülete, milyen a felszereltsége és hányadik emeleten van. összességében uA a lakások ára 2,2 %-kal magasabb, mint 1981-ben volt. A Végrehajtó Bizottság az előterjesztést elfogadta, utasitotta a Lakásügyiésa Beruházási Főosztály vezetőjét, hogy az elfogadottakat - mint előzetes irányárakat - a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságaival és az OTP-vel közöljék. Utasitotta továbbá a V.B. a Beruházási Főosztály vezetőjét, hogy az 1983. évre vonatkozó irányárakat a lakáspolitikai irányelvek várható módosulásának megfelelően készítse elő. “ az 1979.végéig felépült lakótelepek társas- és szövetkezeti házak (lakások) tulajdonjogi rendezésével kapcsolatos fővárosi feladatok véarehaltásáról szóló jelentést. A Minisztertanács 2038/1979.(XII.12.). számú határozatával elrendelte, hogy a fővárosban a cimben jelzettek tulajdonjogi rendezéséhez szükséges hatósági eljárások lefolytatásáról 1981.december I 31-ig kell gondoskodni# Az előirt határidőre 184.639 lakás, valamint 949 kapcsolódó kommunális létesítmény telek- és tulajdonjogi rendezése fejeződött be. ; A több mint 20 éves lemaradás felszámolásával lehetővé vált az f 1979. december 31. után felépült és folyamatosan épülő lakások telek- és tulajdonjogi rendezésének megkezdése. Ezek közül eddig 3029 szövetkezeti és 4467 állami lakás telekrendezése történt meg. A feladatok pontos meghatározásával, a személyi feltételek megteremtésével és az érintett szervek közötti folyamatos koordinációs ÜkSHHmI ) tevékenységgel 1983 végére biztosítani lehet a kívánt célt, a létesítmények használatbavételi engedélyezésétől számitott 30 napon belüli tulajdonjogi rendezést. 65"" i 1;