1982. február 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
10
I '■ i I I i - 5 nyezők /közintézmények, zöldterület/ a 60-as években még nem váltak a beépítés meghatározó elemévé. A beépítéseket három épülettipus jellemezte. A 4-5 szintes háromszekciós sávházak /észak-déli, illetve kelet-nyugati tájolással/ és egy kocka-, illetve pontház, amelyik kezdetben 4-5 szintes, majd a korszak második felében - a sávházakat megelőzve - 9-10 szintes. Egy-egy lakótelep ebből a három épülettipus - ból, a peremkerületekben történő beépítésnél gyakorta két típusból valósult meg. A közintézmények beépítésénél a külsőbb fekvésű lakótelepeknél az üzleteket, gyermekintézményeket stb. a lakótömbök peremére, néha a szomszédos tömbökből kisajátított 1-2 telekre telepítették. A központi fekvésű lakótelepeknél a közösségi létesítmények önálló épületbe kerülnek, a lakóépületek ál tál közrefogva. A zöldterületek funkcionális alkalmassága - a korábbi keretes beépítés építészeti rendszerének megszűnésével - általában csökkent. Az előkertek, sétányok, udvarok sok esetben a szabadonálló épületek környezete "hulladék területek"-ké váltak. Bekövetkezett - a lakótelepek egy részére jellemzően - a zöldterületek elhanyagolása, károsodása, gondozatlansága. Egyes megoldások,- főként a központi fekvésű térségekben, jól illeszkedtek környezetükhöz, a hagyományos beépítés szerves továbbfejlesztését eredményezték. A peremkerületekben létesülő lakótelepek elkülönülése, "sziget jellege" ebben az időszakban már erősen érzékelhető volt. t - . - - A lakások minősége számottevően javult. Az egyszobás lakások aránya 25 %-ra csökkent, ami a budapesti 60 %-os átlaggal szembeállítva, az egész lakásállomány nagyság szerinti összetételének javulását eredményezte. A lakások komfortfokozata és felszereltsége növekedett, ami összességében a használati érték pozitív változásához vezetett. + + + LL= --------