1981. október 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
6
_ . — — — — r i í- 3 í j WBBM A VB ülésekre - az állandó meghívottakon kivül - a Tanács egy-két tagját is meghívtuk, hogy közvetlenül tapasztalatokat szerezzenek a munkánkról. A napirendek tárgyalását elemző, tárgyszerű vita jellemzi, a döntééhozatal objektiv tényeken alapul. Ezt az is se' giti, hogy a VB tagjai egy-egy szakigazgatási szervvel közvetlen kapcsolatot tartanak, esetenként közreműködnek az előterjesztés előkészítésében, majd a hozott határozatok ellenőrzésében. A Végrehajtó Bizottság nagy figyelmet forditott a Tanács népképviseleti- önkormányzati tevékenységének elősegítésére. Tanácsunk tükrözi kerületünk lakosságának összetételét,” kedvezően változott a nők és a fiatalok aránya az 198o.évi választáskor. Az uj tanácstagokkal rendszeresen foglalkozunk; részükre csoportos és egyéni megbeszéléseket tartottunk. A HNF kerületi Elnökségével közösen, a ciklus alatt kétszer, egyéni beszélgetéseket folytattunk a tanácstagokkal a testületi I és lakóterületi munka további javítása céljából. A javaslatok alapján csökkentettük az előterjesztések számát és terjedelmét, törekedtünk alternatívák előterjesztésére, rendszeresebbé tettük a tanácstagok informálását. A tanácstagi munka elismerése- | ként több tanácstag "Budapestért" jelvényt, MT., HNF különböző kitüntetéseit kapta. Jó hatású, hogy a tanácstagok munkahelyét évenként Írásban tájékoztatjuk közcélú tevékenységükről; több munkahelyen - ennek alapján - anyagilag és erkölcsileg is elismerték végzett munkájukat. Az előző ciklusban a tanácstagok j 75-77 %-a vett részt a tanácsüléseken, ez az arány a választás óta tovább javult. A felszólalók száma átlag 25-3o. A Tanács éves munkát érvének összeállításakor arra törekedtünk, hogy olyan napirendek kerüljenek tárgyalásra, amelyek - a kötelezően előirt napirendeken túl - a kerület életére jelentős kihatással vannak és tanácsi döntést, állásfoglalást igényelnek; ez fokozta az aktivitást is. A VB. és a tanácsi bizottságok munkatervei összehangban vannak a Tanács munkatervével . IL J I if ■