1981. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

60

I I r Az Állami Tervbizottságtól döntést kértünk az Árpád-hid bövitése előkészítésére, valamint a Metró épitkezés folyta­tására. Mindkettőt megkaptuk. Kezdeményeztük a lakásépítés nagyságára, összetételére vonatkozó korábbi döntést is, de az ismert beruházási problémák miatt erre csak a VI. ötéves népgazdasági tervezés későbbi szakaszában kerülhetett sor. Ez azonban nem akadályozta a területelőkészitést, amelyhez már az V. ötéves tervidőszakban hozzákezdtünk. Kedvezően változtak a tervező munka tartalmi jellemzői. Jobban előtérbe került a szükségletekre alapzott tervezés, a feladatok kizárólag beruházás utján való megoldása helyett a meglévő létesítmények jobb kihasználása, felújítása, vagy kibővítése . A tervezés megalapozottabb, számításokkal alapo­sabban előkészített, a lehetőségekkel jobban számoló mint az V. ötéves terv. Igen fontos feladatnak tekintettük a szigorú, de ésszerű takarékosságot. A lakásépítés különböző technológiai, szobaszám-összetételi és telepítési változatait dolgoztuk ki, hogy a rendelkezésre álló pénzből az igényekhez alkalmazkodva a lehető legtöbb lakás épülhessen. Olyan lakásépitési terüle­teket jelöltünk ki, ahol legkevesebb a szanálás, legalacsonyabb a közlekedés- és a közműfejlesztés költsége. Nem uj szociális otthonokat épitünk, hanem régi épületeket alakítunk át erre a célra. Uj kórház sem épül, hanem a meglévők rekonstrukciójával, pavilon építésekkel bővitjük a férőhelyeket. Az általános t iskolai tantermek egyharmadát kiegészitő tanteremként tervezzük felépiteni, mert ezek az igényeket kielégitik és az egy tan­teremre eső épitési költségük a komplett iskolában felépülteknek csak kb. 30 %-ába kerül. Átmenetileg más célra használt /pl. körzeti pártszervezeti/ helyiségeket is igénybe veszünk általános iskolai célokra. Viztakarékossági és energiafelhasz­nálási intézkedéseket dolgoztunk ki. A költségvetés különböző területein is bevezettünk takarékossági rendszabályokat. i to L t­----■—-j- . ^_ . . „ _ ______________- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents