1981. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
292
r i ) 3./ A képzés, továbbképzés helyzete A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1978-ban kis létszámmal Oktatási és Továbbképző Intézetet hozott létre, a fővárosi és kerületi tanácsok apparátusa képzésének és továbbképzésének szervezésére. A továbbképzések szervezésén, lebonyolításán túl az intézet foglalkozik a Tanácsakadémiát végzettek kiegészítő képzésének szervezésével, az általános államigazgatási ismeretek vizsga előkészítésével és lebonyolításával. Az Oktatási Intézet létrejötte óta a továbbképzés folyamatosan, 5 éves oktatási terv alapján történik. A továbbképzések során a politikai és szakmai ismeretek bővítésére, a tanácsi munkában való hasznosíthatóságára, a tanácsi dolgozók uj feladatokra való felkészítésére fordítottuk a fő figyelmet. A továbbképzések formái általában egy hetes tanfolyamok, uj jogszabályok megjelenése esetén rövidebb időtartamú felkészítéseket tartottunk. Néhány speciális tanfolyamot indítottunk, pl. a Fővárosi Tanács osztályvezetőinek személyzeti munkával kapcsolatos továbbképzése, a káderutánpótlásként számításba vettek vezetőképző tanfolyama, személyzeti utánpótlás tanfolyama. Az intézet létrehozása óta 2668 fő továbbképzését és 813 fő részére az általános államigazgatási ismeretek vizsgára való felkészítést oldottuk meg. A VI. ötéves terv időszakára elkészült a Fővárosi Tanács és a kerületi tanácsok apparátusa 5 éves oktatási és továbbképzési terve. Az oktatási terv készítése során a szakmai es politikai képzést egyaránt tervezték. A továbbképzés tervezésekor arra törekedtünk, hogy a tanács előtt álló uj feladatokra valamennyi szakigazgatási szerv apparátusát felkészítsük. A beiskolázások időrendi ütemezésénél a káderutánpótlási elképzeléseket és az apparátus teherbíró képességét egyaránt szem előtt tartottuk. j ^ te te-' ____ te___*___________.______________- 13 -