1981. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
353
> * A Végrehajtó Bizottság határozatai alapján, az egyes igazgatási feladatok átrendeződéséhez igazodóan változott a félév során az egyes kerületi tanácsok, illetve a Fővárosi Tanács apparátusának létszáma. Az egészségügyi intézményirányítás korszerűsítésével összefüggően a kerületi apparátus létszáma 20 fővel csökkent, a fővárosé növekedett. A kerületközi szabálysértési hatóságok kialakításával összefüggően pedig 45 fő létszám átcsoportosítására került sor. A kerületi tanácsok apparátusai közötti létszámarányositás végrehajtása megindult, a kerületi tanácsok felkészülése megfelelő. A Fővárosi Tüzoltóparancsnokság az előirányzatait - melyből a felhasználása 47 % - a főváros tűzvédelmének biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos eszközök és anyagok beszerzésére fordította. A polgári védelmi feladatoknál a felhasználás 37 %, ami a szakmai anyagok, eszközök beszerzését, folyamatos karbantartását, valamint az objektumok felújítását és karbantartását a terveknek megfelelően biztosította. Felujitási tevékenység A főváros költségvetési intézményeinek felújítására 1981. évre tervezett eredeti előirányzat 493 millió Fc volt. Ez az összeg a félévben 745 millió k-ra módosult. t Az emelkedés egyrészt a Pénzügyminisztérium által a Fővá- rosi Tűzoltó Parancsnokság részére engedélyezett 29 millió forint alapkiegészitésből, másrészt a pénzmaradványból, Fejlesztési Alapból felújításra átcsoportosított 11C millió forint előirányzatból adódott. Az előző évi felujitási maradvány 113 millió Ft volt. Az elmúlt években fővárosi szinten a felujitási tevékenység nagymértékben javult, felgyorsult. A Fővárosi és a kerületi tanácsok Végrehajtó Bizottságai a gazdálkodás egyéb' terüle- 1 A i \ tein felszabadult pénzeszközeiket e területre irányították. tL————4j i . . . . . ® .