1981. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

18

r---­I mm 16 — bevonásával egészítsék ki a megfelelő kapacitás-összetételt társulások utján is biztosítsák. Követeljék meg a szerződéses fegyelem betartását, és azt a jogszabály adta szankciók igénybevételével biztosítsák. A ki­vitelezési munkákat szervezzék jobban, csak annyi munkahelyet nyissa­nak, amennyit folyamatosan és szükséges létszámmal rövid idő alatt be lehet fejezni. Az ingatlankezelő vállalatok - a fajlagos költségek betartása mellett - az árképzést úgy alkalmazzák, hogy a szerződésben megjelölt befejezési határidő rövidítése esetén felárat biztosítson a kivitelezőknek, a határ­idő túllépésé esetén pedig szankciókat alkalmazzon. Az Ingatlankezelési és Építési Főigazgatóság feladata: kidolgozni az érdekeltségi rendszer olyan uj formáját, amely a beruházót, tervezőt, kivitelezőt egyaránt jó minőségű munkára és az átfutási idő csökken­tésére ösztönzi, s annak bevezetését az érdekelt főhatóságoknál kez­deményezni. A vállalat vezetőinek ösztönzési rendszerét úgy határozza meg, hogy az a kivitelezés átfutási idejének csökkentéséhez, a kon­centráció fokozásához vezessen. Feladata továbbá kidolgozni és a vállalatok részére kiadni az egyes felújítási, korszerűsítési munkák nagyságrendjéhez igazodó átfutási időnormát. 4,/ Jelentős számban és mértékben fordult elő pazarlás. Ennek alapvető oka, hogy mind az ingatlankezelő, mind a tanácsi épí­tőipari vállalatok érdekeltségi rendszere a több és drágább anyagok felhasználására ösztönöz. A vállalatok hagyják a kibontott anyagokat tönkremenni, nem vizsgálják a visszaépítés lehetőségét, vonakodnak az újra beépítéstől, A kiszállított uj és a kibontott anyagok tárolása- í r* nem megfelelő, őrzésük sok esetben nem biztosított, sok a lopás. Pa­zarlásra vezet, hogy az ingatlankezelő vállalatok dolgozói sokszor "csúszópénz" ellenében kicserélnek olyan berendezést is, amely nem ­indokolt, L----------------_J [ y

Next

/
Thumbnails
Contents