1981. szeptember 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

86

r. Első lépésben két kijelölt kerületben célszerű kísérletként az összakapcsolt nyilvántartást bevezetni; közepes nagyság­rendű, olyan ágazati nyilvántartásokat kiválasztva, amelyek­nél az állampolgárok pontos adatainak ismerete /pl.: lakcím/ 1 nagy jelentőséggel bir. Erre elsősorban az egészségügyi-, művelődésügyi- és igazgatási nyilvántartások a legalkalmasab­bak. A kísérletre az I. és a IX.kerületeket javasoljuk kijelölni. Mindkét kerület tanácselnöke vállalta a feladatban való rész- vételt. I Az általunk bevezetésre kerülő kódszámok pontos jelentésének meghatározására akljelölt kerületek közreműködésével a Végrehajtó Bizottság állásfoglalása és döntése után kerülne sor. I f b/ A névjegyzékek /listák/ egy része már most gépi utón elkészít­hető, az ÁNH engedélyével átvett gépi adatbázisból. Ha az ÁNH a fővárosi lakosokra vonatkozó gépi adatokat hozzáférhető­vé teszi, akkor ujabb kódolás, adatrögzítés nélkül, bizonyos mennyiségű programozási munkával az alapadatok a szakigazga­tási szervek előre megadott igényei szerint csoportosíthatók, pl.: megadhatók az iskoláskorúak iskolakörzetre, nyugdíjas | korúak orvosi körzetre, sorkötelesek stb. Ez a feladat a FŐINFORM /átszervezés utánFŐSZÁMTI/ szellemi kapacitásával, f a rendelkezésre álló technikai eszközökkel megvalósítható a I szakigazgatási szervek igényei szerint. c/ A tömegméretű adatszolgáltatás gazdaságos teljesítésének további lépcsője a fővárosi gépi népességnyilvántartási de- centrum kialakítása - az ÁNH egyetértésével - beleértve a kerületek terminállal való ellátását is, amely az adatválto­zások gyors és pontos jelentésének, átvezetésének alapvető feltétele. Az ehhez szükséges pénzeszközök biztositásá- nak lehetőségét, a FŐSZÁMTI keretében működő rendszer 1

Next

/
Thumbnails
Contents