1981. szeptember 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
203
í1 ' ■ - 7 [ Első lépésben két kijelölt kerületben célszerű kísérletként az összakapcsolt nyilvántartást bevezetni; közepes nagyságrendű, olyan ágazati nyilvántartásokat kiválasztva, amelyek- ; nél az állpipolgárok pontos adatainak ismerete /pl.: lakcím/ nagy jelentőséggel bir. Erre elsősorban az egészségügyi-, művelődésügyi- és igazgatási nyilvántartások a legalkalmasabbak. I A kísérletre az I. és a IX.kerületeket javasoljuk kijelölni. Mindkét kerület tanácselnöke vállalta a feladatban való részvételt. Az általunk bevezetésre kerülő kódszámok pontos jelentésének meghatározására akijelölt kerületek közreműködésével a Végrehajtó Bizottság állásfoglalása és döntése után kerülne sor. b/ A névjegyzékek /listák/ egy része már most gépi utón elkészíthető, az ÁNH engedélyével átvett gépi adatbázisból. Ha az ÁNH a fővárosi lakosokra vonatkozó gépi adatokat hozzáférhető- [ vé teszi, akkor ujabb kódolás, adatrögzítés nélkül, bizonyos mennyiségű programozási munkával az alapadatok a szakigazgatási szervek előre megadott igényei szerint csoportosíthatók, pl.: megadhatók az iskoláskorúak iskolakörzetre, nyugdíjas korúak orvosi körzetre, sorkötelesek stb. Ez a feladat a ► FŐINFORM /átszervezés utánFŐSZÁMTI/ szellemi kapacitásával, a rendelkezésre álló technikai eszközökkel megvalósítható a szakigazgatási szervek igényei szerint. i c/ A tömegméretű adatszolgáltatás gazdaságos teljesítésének további lépcsője a fővárosi gépi népességnyilvántartási de- centrum kialakítása - az ÁNH egyetértésével - beleértve a kerületek terminállal való ellátását is, amely az adatváltoI zások gyors ás pontos jelentésének, átvezetésének alapvető feltétele. Az ehhez szükséges pénzeszközök biztosításának lehetőségét, a FŐSZÁMTI keretében működő rendszer L . . __________ -........................... ........... M'i ^ ' ' t