1981. augusztus 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
242
í - 21 A 18o férőhelyes tanmüholy és a sportpályák üzonboholye- zéséro előreláthatólag folyó év október 31.-ig sor kerülhet . A 3oruházási Főosztály a szerződésben foglalt befejezési határidő túllépése miatt kötbérigényt jelentett be a kivitelező vállalattal szemben, A V.B, l98o, szeptember 24.-i ülésén hozott 544/l98o,sz, határozaté- bán a három és többgyermekes, társasházlakásban lakó igénylők lakás- juttatásának rendezésével összefüggő vagyonnak az állam javára való elfogadására a Lakásügyi Főosztályt jelölte ki ós utasította a szükséges intézkedés megtétoláre. Határidő: folyamatos Felelős : dr. Momos Tibor A Lakásügyi Főosztály a határozat végrehajtásáról folyó év április 9,-ón jelentést tett a Végrehajtó Bizottságnak, melyben 3o család ügyének rendezéséről adott számot, A Főosztály kiegészítésként jelenti, hogy a határozat végrehajtását befejezte, A nagycsalád-akció során 48 család vagyonielajánlására, annak elfogadására, ill, ezzel öosze- . függő lakásigény kielégítésre került sor, ;fl B Határozat ; y II, a Végrehajtó Bizottság határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja; 2. utasitja a Közmű- ós Mélyépítési Főigazgatóság vezetőjét, hogy a 295/g/l979,sz. V.B, határozatban szeroplö zúzalék- tároló munkálatainak állásáról tájékoztassa a Végrehajtó Bizottságot; tegyen javaslatot a beruházás végleges befejezési határidejére. /Főv,Közterület-Fenntartó Vállalat kezelésében lévő volt FUKÉV telep beruházási program, zuzaléktároló üzembe- holyezési időpontja./ Határidő; 1931. docomber 31-ig p ____________ y