1981. július 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
581
Az eltelt két tanítási év tapasztalata azt mutatta, hogy az iskolai alapfeladatok ellátásában éppúgy gondok jelentkeztek, mint a kisérleti feladatok megoldásában. A problémák időbeni feltárását és a segítségadást nehezítette az irányítási, felügyeleti rendszer bonyolultsága, / hiszen bármilyen magas ( fokú szakmai bizottság foglalkozik évente egy-lcét alkalommal egy intézmény munkájával, az nem tudja pótolni a folyamatos felügyeletet, a rendszeres segítségnyújtást, az inspirációt/. Az idei tanévben igazgatóváltozás következett be, és megkérdőjeleződött a kisérlet továbbfolytatása is. A szakértői bizottság-vizsgálata alapján - azonban megállapította, hogy az iskolában a kisérlet folytatásához a lényegi feltételek megvannak. A bizottság vezetője, a kísérletben illetékes miniszter- helyettes - dr. Hanga Mária - indítványozta, hogy az iskola irányításának és felügyeletének hatékonyabbá tétele, a kisérlet életképessége érdekében az iskola fenntartó és szakmai irányító hatósága közvetlenül Budapest Főváros Tanácsa és szakigazgatási szervei legyenek. A VII,kér. Tanács VB-a napirendre tűzte a Bokányi Dezső Általános Iskola irányítására vonatkozó javaslatot és tudomásul vette, hogy a kisérlet idejére, a továbbra is körzeti iskolaként működő intézmény fenntartója és szakmai irányítója közvetlenül Budapest Főváros Tanácsa legyen. f A fentiek alapján javasoljuk, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága is ennek megfelelően döntsön. A tudományos kísérletből adódó személyi költségtöbblet már beépült az iskola költségébe. A dologi költségtöbblet fedezésére szánt összeget a Művelődési Minisztérium változatlanul átutalja az iskola számlájára. Az iskolában folyó kisérlet irányításáért - a művelődési miniszter által felkért és megbízott egyetemi tanszék fi ,y ^ p4 11! ' ff - 2 y