1981. július 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
432
I - —S i - 24 ■ alföldi kenyér, csemegevekni, stb./ A minőségjavítást elősegítette a konténeres szállítás kiterjesztése, adalékanyagok és uj technológiák alkalmazása, valamint a Minisztertanács által engedélyezett minőségi bérezés. Az elért fejlődés ellenére a csúcsigényhez képest elégtelen a kapacitás, melynek 48 %-a még korszerűtlen. A VI, ötéves tervidőszakban befejeződik az Északpesti Kenyérgyár épitése, továbbá megépül a Méta úti /Délpesti/ és a Hungária krt-i Kenyérgyár is. Folytatódnak a kis- és közópüzemi rekonstrukciók, valamint a szállítás technikai és szervezeti fejlesztése. Mindezek eredményeként a tervidőszak végén a szükséges napi termékmennyiség 16 óra alatt elké- szithető lesz. Az egyenletesebb minőség mellett javul a friss áruval történő folyamatos ellátás. ' is 7./ Az egészségügyi ellátás helyzete a./ Az elmúlt öt évben a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága mintegy 30 alkalommal foglalkozott a fővárosi egészségügyet érintő fontosabb kérdésekkel. Döntései közül jónóhóny alapvetően befolyásolta a fővárosi lakosság egészségügyi ellátását, ós javuló feltételeket teremtett a hatékony 03 korszerű gyógyító tevékenységhez. Különösen- a főváros egészségügyi fejlesztésének távlati koncepciójára,- az V. ötéves terv egészségügyi politikai célkitűzéseire,- a fekvőbetegellátás fejlesztésére,- az egészségügyi intézményrendszer irányításának korszerűsítésére,- a szociális ellátás kiszélesítésének feladataira,- a gyermekellátó intézmények 09 hálózatok tevékenységének javítására,- a népesedéspolitikai határozat végrehajtásának fővárosi feladataira vonatkozó döntései voltak számottevőek. A fővárosi lakosság egészségi állapota lényegében nem tér el az ország lakosságáétól, de korösszetétele azt kedvezőtlenül befolyásolja. Az ország össznópessógóben a 60 óven felüliek aránya 17 %, mig Budapesten 20 %. A főváros lakosságának kedvezőtlen korösszeI tételével, az elöregedés folyamatával függ össze az időskori állapotnak és az ekkor halmozottan jelentkező betegségek ellátásának gondja Ur- -1 . -x —------------------------—-------—---------------- ----------------------------- . ---------------------- ------------------------------------------------------------— ------------------—Z3 ‘ —— ■ ' T^PPm^jBa^ 1