1981. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

463

I T 1 1 " 1 \ - 45 ­r az alapközmüvesitósi ós közlekedési költségek minima­lizálására, valamint az épités optimális koncentráció­jára törekszik a tervezés. Ennek megfelelően a VI.öt­éves tervben induló legjelentősebb lakótelep Káppsztás- megyeren épül, mely egyben uj városrész létrejöttét is jelenti. A magánerős lakásépítések közül a telepszerű formában megvalósulók részben a célcsoportos lakótelepekhez kapcsolódva koncentráltan, részben az egyedi magánépit- kezósekhez hasonlóan alacsony szanálási hányad mellett általában, a főváros külső kerületeiben elszórtan épülnek, 2. Lakásállomány mennyiségi ás minőségi változása, A VI. ötéves tervidőszakban előreláthatóan mintegy 86-92 ezer lakás épül fel^Budapesten, ami az országos lakásépítésnek hozzávetőleg 23 %-át teszi ki. EbbőjL:_- állami célcsop.-os és egyéb állami konstrukcióban 53-55 ezer, az országos 44 %-a- tp.-szerű m.erős formában 18-2o ezer, " “ 25 %-a- egyedi m.erős " 15-17 ezer, ” " 8 %-a valósul meg. A lakásépítés ütemét tekintve Budapest nemzetközi ösz- szehasonlitás alapján is kedvező helyet foglal el az európai nagyvárosok között. Az V. ötéves tervidőszak­ban looo lakosra vetítve 8,5 lakás épült évente, mely mutató a VI. ötéves tervidőszakban is változatlan szinten marad, sőt valamelyest tovább javul. Az épülő lakások összetétele az V. ötéves tervidőszak­hoz képest változik: csökken az állami erőből és nö­vekszik a magánerőből épülő lakások száma és aránya. A magánerős építések részarányénak emelkedése majdnem teljeskörüen a telepszerű többszintes lakásépítésnél ! 13 L -ll . z: ____-__.___________——.— --- ....... '■ « -.........- -- ■— ---- «

Next

/
Thumbnails
Contents