1981. május 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

15

I ' I i F mm 7 mm Az állami hozzájárulás tényleges összege a tervezett elő­irányzatnál lényegesen alacsonyabb. Ennek oka egyrészt, hogy a saját bevétel jelentős emelkedése - a finanszíro­zás szabályai szerint - kímélte az állami hozzájárulás igénybevételét, másrészt az 1978-tól bevezetett beruhá­zási korlátozás hatására csökkentek a beruházási lehe­tőségeink. A tervidőszak végén az igénybe nem vett állami hozzájárulás összege 4o7,6 millió Ft volt. A tervezettel szemben nagymértékben emelkedtek az átvett pénzeszközök, A tervezett 1,1 milliárddal szemben 3,1 milliárd Ft-ot vettünk át fejlesztésekre. Ennek legna­gyobb hányadát a K-II. lakásberuházásra, illetve köz­műfejlesztésekre fordítottuk. A Fővárosi Tanács a rendelkezésére álló pénzeszközökből a tervezettet jelentősen meghaladó mértékű felsőbb ta­nácsi hozzájárulást és céltámogatást biztosított a ke­rületi tanácsok részére a kerületi fejlesztések megva­lósítására, A kerületi tanácsok V. ötéves bevételi tervüket 165 %-ra teljesítették és 4,6 milliárd Ft bevételt realizáltak, A kerületek részére biztosított fővárosi hozzájárulás ós céltámogatás együttes összege 1,3 milliárd Ft, az összes kerületi forrás 29 %-a. Az 1,8 milliárd Ft-ot kitevő bevételi többletből o,4 milliárd Ft a saját for­rósoknál - döntően a lakosság által fizetett közsógfej- lesztósi hozzájárulásból - keletkezett, A többlet to­vábbi részéből o,7 milliárd Ft a Fővárosi Tanács által : \ ' A' L----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------J s

Next

/
Thumbnails
Contents