1981. január 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
191
- 2 líegy érdeme a jól megszervezett gyógyszerismertetői munka, amelyet a szakorvosi rendelőintézetben, valamint különböző társadalmi szervek felkérésére rendszeresen végez. Aktiv tagja a VII. kerületi Hazafias Népfrontnak mint elnökségi tag, valamint a társadalom politikai munkabizottság vezetőjeként dolgozik. Több, mint 20. eves aktiv társadalmi munkásságának elismeréseként a Hazafias Népfront Népfront Budapesti Elnökség "Elismerő oklevél", az Országos Elnökség pedig "Kiváló Társadalmi munkás" kitüntetésben részesítette. A TIT Országos Elnökségénél is több, mint húsz éves tagsággal rendelkezik, ahol igen komoly, számos társadalmi funkciót tölt be. Az Egészségügyi Országos Választmány hét tagú elnökségében dolgozik, ahol egyik fő feladata a fővárosi és megyei szervezetekben dolgozó gyógyszerészeknek a TIT-ben történő részvételének szervezése. A szakosztály lapjának, az "Egészség" c. folyóiratnak szerkesztőbizottsági tagja. Számos közleménye jelenik meg, s állandó résztvevője az előadói gárdának is. Három alkalommal részesült elnöki oklevél elismerésben, majd a TIT Országos Elnöksége előterjesztésére az egészségügyi miniszter "Egészségügy Kiváló Dolgozója" kitüntetésben részesítette, valamint tulajdonosa még a TIT "Arany- koezorus" jelvényének is. Társadalmi munkát végez még a VII. kerületi Vöröskeresztben, melynek elnökségi tagja, valamint az oktatási és egészségügyi felvilágositási munka csoportvezetője. Állandó társszerkesztője "A házi betegápolás" Vöröskereszt országos kiadványának. Munkája elismeréseként "Vöröskereszt Munkáért" ezüst, illetve eranyfokozat kitüntetést kapott. Komoly társadalmi és gazdasági munkája mellett intenziven foglalkozik újításokkal és újítások bírálatával, amiért is 1969-ben az egészségügyi miniszter és a Találmányi Hivatal elnöke a SZOT főtitkárával egyetértésben "Kiváló Ujitó" kitüntetés arany fokozatával tüntették ki. 1970 óta a VII. kerületi főgyógyszerészi teendőket látja el. Több, mint tiz éve tagja az Egészségügyi és Szociális Állandó f -'ti4 fél ■ ■ ti ! . 1