1980. szeptember 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
80
lr" - ' Ü1 Kórház orvostechnológiai felszereltsége mélyen alatta van a többi fővárosi kórház felszereltségének. Az uj orvosszaknai program alapján áttervezett technológiai tervdokumentációt az Egészségügyi Főosztály 1978. augusztusában jóváhagyta. Bár az uj tervdokumentáció költségvetése jóval meghaladta az 1975-ben erre a célra jóváhagyott összeget az Egészségügyi .Főosztály a programot nem módosította, csupán uj engedélyokiratot adott ki 273,5 mFt végösszegben. A technológiai áttervezés időszaka alatt a fölösleges bontások elkerülése miatt az épitkezés egyes területein mintegy fél évre leállt a kivitelezési tevékenység. Az Egészségügyi Főosztály vezetőit - felülvizsgálati jelentése szerint - a lebonyolító Egészségügyi Beruházási Vállalat erről azonban nem tájékoztatta. 1978. júliusában az Egészségügyi Főosztály- uj határidők elfogadását terjesztette a Végrehajtó Bizottság ' elé, mivel az építkezés helyzete alapján a szerződésben szereplő 1978. XI. 20-i épitési befejezési hatá- ridő már nem volt tartható. A 388/1978. sz, határozat módositotta az engedélyokiratban szereplő korábbi 1973. I. és II. negyedévi határidőt. A kivitelezés teljes befejezésére 1979. X. 15-ét, a pavilon üzembehelyezésére 1980. 111.31-ot irt elő. Ezt követően 1978. közepétől az építkezésen eddig foglalkoztatott létszám jelentősen csökkent, a módosított t határidőhöz képest ismét jelentős lemaradás állt elő. Az épitési munkák, kapacitás hiánya miatt 1 éven keresztül gyakorlatilag szüneteltek. A kivitelező vállalat az épités szüneteltetését a Délpesti Kórház építésére való munkaerőátcsoportositással indokolta. L A- 1 I