1980. szeptember 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

347

to ‘ -4­Kórház orvostechnológiai felszereltsége mélyen alat­ta van a többi fővárosi kórház felszereltségének. Az uj orvosszakmai program alapján áttervezett tech­nológiai tervdokumentációt az Egészségügyi Főosztály 1978. augusztusában jóváhagyta. Bár az uj tervdoku­mentáció költségvetése jóval meghaladta az 1975-ben erre a célra jóváhagyott összeget az Egészségügyi Fő­osztály a programot nem módosította, csupán uj enge­délyokiratot adott ki 273,5 mFt végösszegben. A tech­nológiai áttervezés időszaka alatt a fölösleges bon­tások elkerülése miatt az épitkezés egyes területein min­tegy fél évre leállt a kivitelezési tevékenység. Az Egészségügyi Főosztály vezetőit - felülvizsgálati jelentése szerint - a lebonyolító Egészségügyi Beru­házási Vállalat erről azonban nem tájékoztatta. 1978. júliusában az Egészségügyi Főosztály- uj határi­dők elfogadását terjesztette a Végrehajtó Bizottság elé, mivel az épitkezés helyzete alapján a szerződés­ben szereplő 1978. XI. 20-i építési befejezési hatá­ridő már nem volt tartható, A 388/1978. sz. határozat módo3Ította az engedélyokiratban szereplő korábbi 1978. I. és II. negyedévi határidőt, A kivitelezés teljes befejezésére 1979. X. 15-ét, a pavilon üzembehelyezó- sére 1980, III,31-ét irt elő. Ezt követően 1978. közepétől az építkezésen eddig fog­lalkoztatott létszám jelentősen csökkent, a módosított * j fi ^ fi fi I határidőhöz képest ismét jelentős lemaradás állt elő. Az épitési munkák, kapacitás hiánya miatt 1 éven ke­resztül gyakorlatilag szüneteltek. A kivitelező válla­lat az épités szüneteltetését a Délpesti Kórház építé­sére való raunkaerőátcsoporto3Ítással indokolta. ■~®.Y.®\Y Y- \ te ■■y* .. '

Next

/
Thumbnails
Contents