1980. szeptember 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
249
Ez képezte a tárgyalások középpontját az Országos Tervhivatalnál. Megállapodás született, hogy mintegy 47 - 50 ezer lakás épitését kell tervezni. Keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek a költségeket csökkentik. így kezdeményezés történt a felsőbb szervek felé is a lakások fajlagos beruházási költségének, valamint a távhőellátás fajlagos költségeinek csökken - tésére. A másik probléma, mely a tárgyalásokon szerepelt,a két terv közötti átmenet zavartalan biztosítása. Ugyanis 1981-ben mintegy 2,5 milliárd forinttal kevesebb fejlesztési összeg áll rendelkezésre*mint ebben az esztendőben. Felmerült egyes beruházások leállításának lehetősége is. Megegyezés született, hogy a gyermekintézmények,tehát ővoda, bölcsödé és is- I kolai tanterem épitését nem szabad leállítani. Megállapodás született arra vonatkozóan is, hogy a főváros közlekedési hely- ' zetét, valamint az előkészítettséget is figyelembevéve,1981-ben el kell kezdeni az Árpád-hid korszerűsítését is. A napirend 1./ pontja: A Fővárosi Tanács VI. ötéves tervkoncepciója. /Tanácsülési előterjesztés./ Előadó: Dr.Beck Béla Meghivottak: Alaxai Lászlóné, dr.Bácsfalusi Ernő, Dani István, Dávid isivén, Kapcsos Lajosné, dr.Katona Géza, Dr.Kovács Gyula, dr.Madi Gózáné, dr.Nagy Ervin, dr.Nagy Rudolf, Dr.Nemes Tibor, dr.Németh Ferenc, Szántó László, dr.Varga 1 Árpád, és dr.Vojcsek László a VB. hivatali szervezete részéről. Hozzászólók: Dr.Stark Antal, Pataki Béla, Hofer Miklós, Dr.Molnár Endre, dr.Dombrády Lórándné, dr.Nemes Tibor és dr.Békesi László. Dr.Stark Antal: Az előterjesztett koncepcióval to egyetért. A jelenlegi helyzetben alapvetően fontos az észszerű takarékosság,a rugalmas pénzfelhasználás. Véleménye szerint néhány helyen pontositani kell a szöveget. A kiemelt feladatoknál nem egyszerűen a lakásépités a cél, hanem a lakásellátottság javitása, mert ez komplexebben fejezi ki a tennivalókat. Nagyon fontos a terv társadalmi vitája, ezek körét ki kell egósziteni a kerületi tanácsokkal is. A 16. oldalon a lakásépitésnél azt kell rögzíteni, hogy az igényekhez jobban közelitő összetételű lakások épitése a cél. Az egészségügyi tói ff \---------------------I I I f - 3 -