1980. augusztus 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

625

I I ■- az illetékek terén mutatkozó túlteljesítés az ingatlanok forgalmi értékének évről-óvre történő emelkedéséből szár­mazik, amely meghaladja az uj jogszabályokkal biztosított illetékmentességek és részletfizetési kedvezmények csök- . kentő hatását. ' ffil Ifi Fővárosi szinten az együttesen kezelt adó- és forgalmi adó­bevétel a tervvel szemben 55*2 % átlagteljositést mutat. Az egyes kerületek teljesítése 44 - 61 % között szóródik. A mutatkozó lemaradás azonban csak technikai jellegű, mert egyes kerületek az adóbeszedési számlára befolyt bevételt a félév lezárása előtt nem utalták át a költségvetési számlára. Az időarányos adóbevételek minden kerületben befolytak. Átengedett bevételi forrásként ez évben csak a mezőgazdasági szövetkezetek társulásainak befizetései kerültek előirány­zásra, ahol a teljesítés 65,8 %« A vállalatoktól és szövetkezeti szférából származó városi- és községi hozzájárulás - az 1980'. évi költségvetés össze­állításakor a szabályozásból adódó bizonytalansági tényezők miatt - az állami támogatás összegével összevontan került előirányzásra ós a finanszírozás is együttesen, a kiadások felmerülésének ütemében történik. . Az állemi támogatás előirányzata a félév során a Pónzügymi- , nisztérium intézkedései alapján 40? millió Ft-tal csökkent. Ez azonban nem érintette hátrányosan a főváros költségvetési feladatainak végrehajtását. Az állami támogatást ugyanis 435 millió Ft-tal a lakóházjavitási dotáció csökkentése » te-©:'; ‘v' » miatt mérsékelték, figyelemmel arra, hogy az ez évben hatály­ba lépett jogszabály alapján a nem lakás célját szolgáló bér­leményekből származó bérleti dij bevételek jelentősen emel­kedtek. Az állami hozzájárulás korrekciójához előzetes fel­j OT i - 29 ­1 . MH1 ■— ■

Next

/
Thumbnails
Contents