1980. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
198
I j* — ■ j \ ÖSSZEFOGLALÁS . A jelenleg érvényes Általános Rendezési Tervet a Kormány 1971-ben hagyta jóvá. E határozat intézkedett arról, hogy a tervet a VI. ötéves terv időszakában felül kell vizsgálni. Az ÁRT felülvizsgálatát - az időközben bekövetkezett fejlődés és a konkrét városépítés többirányú tapasztalatai, a különböző ágazatok uj hosszutávu fejlesztési elképzelései területrendezési kihatásainak felismerése mellett - többek között [ az állami lakásépítés területi igényeinek biztosítása is sürgette. Ebből kiindulva a 15 éves lakásfejlesztési tervvel összhangban még 1978-ban elvégeztük az ÁRT felülvizsgálatát a lakásépitési és telepítési követelmények szempontjából. Az 1976-1990 időszakra szóló lakásfejlesztési program részletes vizsgálata és elemzése bizonyította, hogy a tervezési időtávlatban területfelhasználási szempontból a lakásépítés területigénye változatlanul meghatározó jelentőségű ugyanis: ! • lényegesen több lakás építésére lesz szükség, • ezen belül a bontásmentes, szabad épitési területek nagymértékű növelése indokolt,- a beépített lakóterületek növelése viszont értelemszerűen igényli a közlekedési és a közműhálózat továbbfejlesztését. A jelenleg érvényes ÁRT módszertani szempontból is továbbfejlesztésre szorul. A gyakorlat igazolta, hogy a tervezési időtávlatot célszerű rövidebb időszakra, a népgazdasági távlati tervezéssel összhangban meghatározni. A részletes tervezés ennek az időtávlatnak a figyelembevételével, az időtávlaton belül meghatározható fejlődést véve alapul, nagytávlaV- ban csupán a területi vonzatú fejlődés fő tendenciáit körvonalazta. Az ART közvetlen célja és feladata, hogy a városi műszaki létesítmények fejlesztéséhez térbeli és ágazati értelemben koordinált feltételeket, illetve lehetőséget teremtsen. Mivel a műszaki létesítmények társadalmi igények kielégítésére hivatottak, fejlesztésüknél a szélesen értelmezett társadalmi hasznosság és hatékonyság az irányadó. Szükséges azonban mindezeket az idő dimenziójában értelmezni, hiszen egy adott időszak anyagi, gazdasági lehetőségeinek és technikai fejlettségi színvonalának megfelelő fejlődés konkrét kereteit kell biztositani. Az ÁRT felülvizsgálat fő elvei és szemlélete összefoglalóan a következőek: | - A terv a Főváros távlati jövőbeni változását - alakulását, abban a távlati szocialista társadalomkép megvalósításának követelményrendszerét tükrözze, a mai helyzetben lényegesen jelentkező társadalmi igények térbeli kielégítését is tegye lehetővé. • Az MSZMP XII. Kongresszusának határozataival összhangban a szocialista társadalom és gazdaság fejlesztésének minőségi követelményei az ÁRT-ben is érvényesüljenek, ugyanakkor a terv szemléletében az anyagi- pénzügyi eszközök hatékony felhasználása, a takarékosság szempontjainak érvényesítése feltétlenül tükröződjék. ^ - A meglévő gazdasági és területi potenciál optimális kihasználása és növekedése mellett a természeti és művi környezet egyensúlyának megvédése, az urbanizációs folyamat hátrányos kisérő jelenségének csökkentése szükséges. • A Főváros eszmei jelentőségének, épitészeti arculatának, értékeinek megőrzése és gazdagítása érvényesüljön a terv területi - ágazati elgondolásaiban. i Az ÁRT közvetlen feladata, hogy a középtávú népgazdasági tervekben kijelölt konkrét fejlesztéshez alternatív területi lehetőséget biztosítson ,és ezáltal az időben változó, formálódó követelményeknek megfeleljen. Mindezek alapján ki- dolgozott városépitési koncepció-javaslat a következőkben foglalható össze: \ . Budapest - korábban állandóan növekvő - népességszámának tetőzése 1980-1985 között, és az azt követő csökkenés először veti fel a Főváros fejlődésében a fogyó lakosszám mellett történő tervezés igényét annak minden következményével, területrendezési tervezés terén.- Csökkenő népességszám mellett a városépítés mennyiségi igényeinek kielégítése nyilvánvalóan korábban történhet meg, mint növekvő népességszám esetében, és az feltételezhetően bekövetkezik az 1990-2000 közötti időszakban a fő épitési /ellátási/ feladatok terén /lakásépítés, alapfokú intézményellátás.stb./. A mennyiségi igények fokozatoÉr § san bekövetkező kielégítése megteremti a minőségi változ^s^lételeit, a folyamat lassú átváltását egy magasabb^ ___