1980. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

177

I Ennek alapján a lakóssági, kereskedelmi, ipari hulladék mennyisége Budapesten: 1970-ben 2,196,258 m3 1979-ben 4,269,111 m3 volt. A települési szilárd hulladékok térfogata tiv év alatt megduplázódott, térfogatsúly értéke 340 kg/m3-ről 200 kg/m3- re csökkent. Az egy lakosra jutó hulladék mennyisége 3,2 l/nap progressziven emelkedő tendenciát mutat. A hulladékok rendszeres napi szállítása mellett, szervezetten folyik a lomtalanitás is. A szállított hulladék a mélyfekvésű /felhagyott bánya,stb./ területekre kerül, ahol a rendezett lerakás után ártalmat­lan anyaggal lefedik. A fővárosi lerakóhelyek üregkapacitása a vártnál gyorsabb mértékben csökken. Tiz év alatt kilenc lerakóhely került feltöltésre. A gödör-kapacitás várhatóan 1982-ben kimerül. Ennek pótlására is épül a budapesti szemétégető mű. A környék településeinek hulladékkezelése körzetesítve történik. Mig a rádióaktiv hulladékok tárolása ma már a Főv. KÖJÁL felügyelete alatt megnyugtatóan megoldott, a mérgező vegyianyagok regionális égető műve csak tervezett. A nem éghető toxikus vegyianyagok számára megfelélő méregte­mető regionális megoldása hiányzik. K | A közterületek tisztasága döntően az útfelületekre, a parkokra, erdőkre vonatkozóan szervezetten történik, a fizikai és a gépi munkaerőkapacitás lehetőségei szerint. Ezek mellett különösen külterületeken sok az olyan terület, amely- | nek ugytünik nincs fenntartója. A Fővárosi Közterület-Fenntartó Vállalat, a Pilisi Parkerdőgazdaság és a Fővárosi Kertészeti Vállalat feladatai a területek bővítésével e téren is megnövekedtek. A tisztított felületek az alábbiak sze­li rint változtak Budapesten: | 1970. 1979. tisztított útfelület 1370,3 ha 1665,2 ha parkfelület 986,9 ha 1290,8 ha erdő 3868,0 ha 4088,0 ha I Környezetvédelmi szempontból - beleértve a levegőtisztaságot, kedvező helyi klimajavitást is - jelentős, hogy az útfelületek tisztítása nyári időszakban vizes technológiával történik. Fokozott jelentősége van a parkterületek öntözésének. Az utak baleset elleni jégmentesitésére használt anyagok Budapesten: 1 1969/70 1979/80 só 11.000 m3 22.000 m3 homok 24.000 m3 11.000 m3 magnéziumklorid 900_m3 ___________4^00^_m3__ Összesen: 35.900 m3 37.000 m3 A magnéziumklorid felhasználása a növényzet szempontjából kevésbé káros. Sok gondot okoz az a hulladék, amelyet az erdőben raknak le a környékbeli építkezők, egyes üzemek. A Budapesti Erdészet évente többezer m3 hulladékot szállít el a kirándulóterületekről. Az 1978. évi átszervezés után a Közterület-Fenntartó Vállalat feladatává vált a gazdátlan területek tisztítása. A zaj döntő mértékben a közlekedés következménye, a kereskedelmi, ipari, lakossági, mezőgazdasági és H egyéb tevékenység mellett. H A közlekedési zaj a közlekedési pályák, és a forgalom növekedésével erősödik. Budapesten a közúti főközleke- H dési utak zajszintje, ahol a forgalom két irányban meghaladja a 25.000 E/nap értéket, eléri a 76 dB/A értéket, csomópontokban esetenként a 80 dB/A szintet is. A vasutak mentén a vágánytól számított 50 m távolságban a B zaj 66-72 dB/A. Külön gondot okotnak a repülőterek, amelyeknek zaja a X., XI., XVII., XVIII. kerületek, va- J| lamint Vecsés, Üllő, Ecser, Budaörs, Szigetszentmiklós, Szigethalom, Tököl, Érd, Halásztelek egyes területeit H

Next

/
Thumbnails
Contents