1980. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

277

1979-ben a szocialista ipar termelése -1,6 %-kal volt alacsonyabb, mint az előző évben, s az ipar fő ágazatai közül csak az élelmiszeripar termelése emelkedett. A ter­melés az év egészén belül - a IV. negyedévi kivételével - alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 1979-ben a budapesti iparban gyártott fontosabb termékek túlnyomó részéből kevesebbet termeltek, mint egy évvel korábban. Az előző évinél többet a hiradás- és vákuum-tech­nika ipar, illetve gyógyszeripar termékeiből /pl. televí­zió, fénycső, chlorocid, papaverin,stb./ gyártottak. Ugyan­akkor bútorból, papírból és papirkartonból, pamut-, gyap­jú- és selyemszövetből, lábbeliből, férfiöltönyből keveseb­bet termeltek az egy évvel korábbinál. Az élelmiszeriparban pedig pl. csontos nyers húsból, vágott baromfiból, mélyhű­tött áruból csökkent a budapesti termelés. 1979-ben a Budapesten települt szocialista iparban 19 ezer­rel, 4,1 %-kal kevesebb munkaerőt foglalkoztattak, mint az előző évben. /1978-ban ennél kisebb mértékben, 16 ezerrel, 3,3 %-kal esett vissza a létszám./ A fizikai foglalkozásúak száma ezúttal is nagyobb arányban csökkent, mint a nem fi­zikai munkakörökben foglalkoztatottaké, s a fizikai foglal­kozásúak számának csökkenése a teljes létszámfogyás közel 9o %-át tette ki. A munka termelékenysége az egy évvel korábbinál mérsékel­tebb ütemben - az egy foglalkoztatottra jutó termelés alapján számítva 2,6 %-kal, az egy teljesített órára jutó termelés alapján mérve 4,9 %-kal emelkedett. A budapesti székhelyű épitőipari kivitelezők 1979-ben 45,2 milliárd forint értékű épitési- szerelési munkát teljesí­tettek, folyó áron 5,4 %-kal, összehasonlítható áron 2,6 %- kai többet, mint 1978-ban. A termelésnövekedés üteme az ff 2 ff i i 1 1 - 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents