1980. március 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

95

r — * ►- 3 ­irányelvek azt a célt kívánja szolgálni, hogy lehetőség szerint valamennyi kerületben egységesedjék a tanácselnök-helyettesi tevé­kenységi felügyeleti rendszer. Ez nagymértékben javítaná mind a fő­városi irányitás, mind a kerületi vezetés hatékonyságát. Sok esetben a tisztségviselők túlterheléséhez, a bizottsági munka hatékonyságá­nak csökkentéséhez vezetett, hogy tisztségviselők kötelezően elláttak bizottsági elnöki teendőket is, ezért az irányelvek nem kivan erre vonatkozó kötelezettséget előimi. 5./ A központi állásfoglalásokkal összhangban csökkenteni javasoljuk a tanácsi bizottságok számát. 6./ A jelenlegi szakigazgatási szervezet fenntartását javasoljuk, lehető­seget hagyva ugyanakkor a várható szervezeti korszerüsitésekre is. Ma ugyanis még nem értek meg a feltételei annak, hogy a kerületi ta­nácsi szakigazgatási szervezet mélyreható reformját elvégezzük. Mint ismeretes, az 1970-es évek eleje óta a kerületekben több szerve­zeti változtatásra került sor, ilyenek voltak:- az ügyfélszolgálati irodák beindítása;- a titkárságokon belül önálló szervezeti egységek - szerve­zési osztály, személyzeti csoport - létrehozása;- kisebb létszámú szakigazgatási szervek - terv - pénzügy, ipar-kereskedelem - összevonása;- kerületközi szervek létrejötte, stb. Az államigazgatás korszerűsítését célul tűző vizsgálatok ugyanakkor azt is kimutatták, hogy ezen az utón csak részeredményekhez juthatunk. Az optimális cél a feladatokhoz igazodó uj szervezet létrehozása. Ez viszont a jelenleg uralkodó ágazati elv lényeges meghaladását kívánja. Ebből következően a további szervezeti korszerűsítési elképzelések széles körű tárcaszintű szakmai egyeztetéseket igényelnek, s csak azt követően lehetséges azok gyakorlati végrehajtását napirendre tűz­ni. E folyamat részeként jelenleg történik két alapvetően fontos ága­zat - az egészségügy és a művelődésügy - feladatainak az áttekintése, amelynek eredményeként várhatóan a kerületi feladatok, s ezzel össze­függésben a szervezet is változni fog.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I » "7

Next

/
Thumbnails
Contents