1980. február 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

130

r ~i i ' " MADZSAR JÓZSEF " dij Név: Dr. Kátay Aladár Születési, hely,év,hó,nap: Salgótarján, 1915. október 6. Anyja neve: Graczy Kornélia Munkahelye: Főv, László Kórház Beosztása: főigazgató főorvos Lakcíme: Budapest, VIII. Rákóczi ut 11. Pártállása: pártonkivüli Eddigi kitüntetései: Szocialista Munkáért Érdemérem /1953./, Haza Szolgálatáért Em­lékérem ezüst fok. /1963., 1966./, Fenyvesi Emlékérem /1965./* Árvíz- védelmi Érem /1954.,1965.,1970./, Munka Érdemrend ezüst fok. /1970./ Dr. Kátay Aladár 1943-ban szerzett orvosi diplomát a bu­dapesti Orvostudományi Egyetemen. Működését ugyanebben az év­ben a László Kórházban kezdte meg, majd körorvosként, illetve körzeti orvosként vidéken dolgozott 1950-ig. Életének ezt a közvetlen betegellátással összefüggő szakaszát 1950-ben egy teljesen más jellegű feladatokból álló működés ' váltotta fel. Az Egészségügyi Minisztérium főelőadójaként, majd a Közegészségügyi-Járványügyi Osztály vezetőjeként dol­gozott. 1953-ban szerzett közegészségügy-járványtanból szak­orvosi képesítést. Egyre nagyobb tapasztalatokkal és gyakor­lattal vett részt a közegészségügyi-járványügyi kérdések és feladatok megoldásában, ezt tükrözték az egyre felelősségtel­jesebb beosztások is. 1957-től 1965-ig» mint főosztályvezető , helyettes, 1965-1971-ig, mint főosztályvezető működött. i®f m j ífiö l I

Next

/
Thumbnails
Contents