1980. február 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

4

r í- 2 ­A beruházás megvalósítására rendelkezésre álló összeg 1977.évi árszinten 1.239.7 mí't, amely összegről 1979.májusá­ban a Fővárosi Tanács V3 Beruházási Főosztálya EÜ-58/79. sz. alatt engedélyokiratot bocsátott ki. II. A beruházás előkészítése Tervezés: A Délpesti 8oo ágyas kórház generáltervezői tevékenységét a Középülettervező Vállalat végezte 1968-74-ig. A feladat eltér a hazai tervezési gyakorlattól nagyságrend és az alkalmazásra kerülő uj szerkezeti rendszerek beterve­zése miatt. A kivitelezési munkálatok élőmunka igényének csökkentése érdekében szerelt válaszfal rendszor, valamint uj épületgépészeti megoldások is előtérbe kerültek. A tervezői tevékenység a kezdeti nehézségektől eltekintve, jó műszaki megoldásokat eredményezett, ehhez hozzájárult az is, hogy a tervező hetenként több alkalommal az építke­zés helyszínén művezetést végez és jó kapcsolatot teremtett a kivitelező vállalatokkal és a lebonyolítóval. 1 Technológiai tervezés: A MEDICOR Müvek a generáltervező vállalat altervezője volt az 1968-ban készült tervtanulmányoknál. Kezdettől fogva azonban fővállalkozásban kívánta végezni feladatát. A kérdésben hosszú évekig vita folyt, s végül 1976-ban létrejött a fővállalkozói megállapodás és szerző­dés, a lebonyolító vállalat megbízása alapján. Nehézséget okoz jelenleg az a tipusmód03itási sorozat, ame­lyekkel a műszereket gyártó ós forgalmazó cégek élnek. A technológiai tervező munkájának értékelése csak a techno­ig légiai kivitelezéssel együtt lehetséges 03 az építkezés jelenlegi menete erre még nem ad elég lehetőséget.- 1

Next

/
Thumbnails
Contents