1979. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
285
A 7 fős létszámcsökkentést határidőre végrehajtottuk és egyes szakigazgatási szervnél létszám átcsoportosítást hajtottunk végre. Megerősítettük a lakás-éa mUszaki osztályt* A Végrehajtó Bizottság rendszeres időközökben napirendre tűzi az apparátus, a művelődésügyi és egészségügyi ágazatban folyó személyzeti munkát, értékeli az elért eredményeket és határozataival megjelöli a feladatokat. A három tisztségviselő közűt a kapcsolat megfelelő, kiegyensúlyozott munka folyik. A feladatok megosztása megfelel a Szervezeti-és Működési Szabályzatnak. A hetenként rendszeresen tartott vezetői értekezleten vitatjuk meg a feladatokat és biztosítjuk az információ cserét, folyamatosan ellenőrizzük a testületi határozatok végrehajtását. Az apparátus politikai helytállásában jelentős segítséget nyújt a pártszervezet azzal, hogy rendszeresen beszámoltatja a szakigazgatási szervek vezetőit. Politikai felvilágositó munkával segiti elő a feladatok végrehajtását. Fejlődő a KISZ szervezet munkája, jól működik együtt az Ifjúsági Parlamentek szervezésében. Megfelelő a szakszervezet munkája tó is. 5./ Hatósági munka - jogpropaganda - ügyvitel egyszerűsítése. Szakigazgatási szerveink hatósági tevékenysége összességében törvényes. A jogszabályi előírásoknak alaki és tartalmi szempontból általában megfelelnek, anyagi jogszabálysértés ritkán fordul elő. A másodfokú eljárásban határozataik megsemmisítésére többnyire a tényállások nem kellő tisztázása miatt kerül sor. I í a® u Lr-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------J- 17 -