1979. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
240
- 60/b sitható rendőri erő bevonásával, nem nagy, hanem kisebb akciókat, de visszatérően és ismétlődően azokra a helyekre összpontositjuk, amelyek biinügyileg a legfertőzöttebbek a fővárosban* így ebben a Budapesti Rendőrfőkapitányság egyenruházati állománya, valamint a vegyes-ruhás állomány, a bűnügyi területről mindazok részt vettek, akik nem voltak függetlenítve nagy ügyeink nyomozására. E mellett részt vett ós részt vesz az akcióban a forradalmi rendőrezred teljes állományává Budapesten lévő összes rendőri tanintézet hallgatója és részben tanári állománya. Menetközben a harmadik héten ez az erő még kiegészült a Belügyminisztérium központi szerveinek mintegy 11 századával, amely a létszámot tekintve, mintegy 320 fő volt. Tehát ilyen erővel hajtottuk végre ós hajtjuk végre azt az ismétlődő akció-sorozatot, amely mint hangsúlyozom, ezeket a célokat szolgálta. ’ ' | L v l % 10 W mmI mJ r-== — —,