1979. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
172
füredi táborunk fejlesztésére az ötödik ötóves tervben mintegy 1 millió forintot fordítottunk csak a tanácsi költségvetésből, a többi mind társadalmi munkában valósult meg. Az idén van egy nagyon szép akciója a kerületnek. Önerőből valósítjuk meg a szanált úttörőház átmeneti pótlását. Megvettünk egy használaton kivüli sütőüzemet, és ott a kemence robbantásával, az egóaz sütőüzem átalakításával hozzuk létre a kerületi úttörőházat. A kerület üzemeinek a brigádjai, a kerületi KISZ-fiatalok és egyéb társadalmi munkások 3 millió forintos társadalmi munkát végeznek ott. Ezen túlmenően ebben az évben io sikeresen meg- szerveztük a lakóterületen a társadalmi munkát. Ez az elmúlt hetekben zajlott le. Ez a lakóterületen végzett társadalmi munka elsősorban a mások által el nem végzett munka pótlása. Az új lakótelepen a tereprendezést tudtuk a lakosság bevonásával elvégezni, amit az épitőipar nem csinált meg, pedig feladata lett volna. Erre szerveztük meg az ottani lakosságot a tanácstagok és a lakóbizottság bevonásával. Ezek az akciók jól sikerültek. Úgy ítélem meg tehát, hogy a tavalyi visszaesést az idén fellendülés követte. 3 - 3,5 millió forintra tehető annak a társadalmi munkának az értéke, amelyet 1979-ben elvégeztünk. A határidőn túli ügyintézés elég nagy. Azt kérdezi 'Szépvölgyi elvtárs, hogy ez körülbelül milyen százalékot tesz ki. Nagyon pontps százalékot nem tudok meghatározni. Ez arra a 3 területre koncentrálódik, amelyet válaszomban már említettem. _ A lakástipus és a lakáskonstrukció nem teszi fi 21 í | !_ ----------- 10 -