1979. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

205

- 72 ­beruházási fedezetünk megnövekedik 9.9 milliárdról lo.l milliárd- ra. Ennyivel kevesebb számlát kell átcsusztatni 80-ra, tehát jövő évi beruházási fedezetünket növelné ez a loo millió. Azért nem lezárt ez a téma, mert az ÉVM esetében nagyon ke­mény beruházási szinvonal—csökkentósekre került sor. Ezért a napokban fogunk Ábrahám és Huszár elvtársnál kezdeményezéssel élni és ha az nem jár eredménnyel, akkor a 80-as MT anyagba be­le fog kerülni, hogy kötelezze a Kormány az ÉVM-et ennok a 3oo tó - i milliónak a visszatérítésére. Ha ez is megvalósul, akkor 80-ra nagyon feszített ütem 31* mellett persze, de a tényleges műsza­ki lehetőségeket- ki tudjuk használni, elkészülhet az összes la­í kás, a 80-ra tervezett összes kapcsolódó létesitmény úgy, hogy 81-re 11 ezer és a hozzá szükséges kapcsolódó létesítmények meg­felelő készültséqü fokú átmenetét biztositani lehet. Ugyanakkor azonban ez azt is befolyásolja 8l-ben, hogy a VI. ötéves .terv első évében maximálisan csak 11 ezer célcsopor- fa tos lakás épitésére-befejezésére kerülhet sor, tehát kevesebb­re mint 80-ban. Ez azonban már a VI. ötéves terv témája és ösz- szefügg azokkal a VI. ötéves tervbeli előzetes témákkal, ane­lyek napjainkban is folyamatos tárgyalások témái. 1 Mégegy dolgot 80-ról! Csehikné elvtársnőtől részletes tá­jékoztatást kértünk a sütőipar támogatásáról. Ezeknek a fela­datoknak a támogatására 74 millió Ft szolgál. Miközben ezek alapvetően jó hirek, sajnos kevésób jó híreim is vannak. !— - 1 j*- ■' rá . .—-----ff

Next

/
Thumbnails
Contents