1979. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
202
T í hogy egy hét alatt tételesen - az ÉVM és az OT bevonásával felülvizsgáljuk a főváros egész 1980. évi fejlesztési programját és ezt a 2,1 milliárdos többletigényt. Alapvetően jó sikerekről tudunk beszámolni. A 2,1 milliárd forintos többletigény felülvizsgálatának az e- redményeként igényeinket 1 milliárd forinttal le tudtuk csökkenteni úgy, hogy az 240 millié forintos Árpid-hidi előkészítés 1980-as programját saját fejlesztési előirányzatainkból kell biztositanunk. Erre - nagyon nehéz körülmények között - megvan a lehetőség. Oly módon nehéz körülmények között, hogy lassítanunk kell a folyamatban levő közlekedési és közműfejlesztési beruházások ütemét, illetve az 1980-ra tervezett új beruházások ezen a területen sem indulnak. Drasztikus intézkedésre itt tulajdonképpen nincs szükség, ügy tűnik, hogy a 70-80 millié forintos programban az 1980-ra tervezett közüzemi BKV-jármübeszerzéseket csökken- tenünk kell, ami valószinüleg a Tátra-villamosok beszerzési programját fogja 1980-ban lecsökkenteni. Ez az egy olyan do- tó lóg, amit drasztikusnak kell minősíteni. A többi ésszerű üteracsökkentést jelent. Ugyancsak 3aját előirányzatainkból kell biztosítanunk 60 millió forintot 48 általános iskolai tanterem felépítéséhez, a betonitprogram megvalósitásához. Ennek forrását is tulajdonképpen azok a közmű- és közlekedési beruházási összegek képezik, amelyekről az előbb szóltam. Ez döntően a folyamatban levő nagy beruházások ütemének valamelyes csökkentését jelenti. Hogy egész konkrét legyek, ilyenekről van szó, mint az 5-ös számú főnyomóvezeték, az észak-pesti szennyvíztisztító, £-----------------------------£----------------ÍJ- 70/a -