1979. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
199
- 68 ^ az 1979. évi fejlesztési alap bevételi kieséseinek a pótlására soron kivül 250 millió forint állami támogatást biztosítsanak a fővárosnak. Ez annyit jelent, hogy finanszírozni tudjuk 1979-ben azt a beruházási színvonalat, amelyet tervünkben eredetileg jóváhagytunk. Eddig ugyanis - a bevételi kiesések miatt - ez i3 kétséges volt. Az Oi’szágos Tervhivatal hosszú huzavona után a kormány döntésének megfelelően fogadta el azt az igényünket, hogy az 1979. évi célcsoportos beruházásainkat - döntően lakásberuházásokat - 500 millié forinttal túlléphetjük. Ilyen határozatot hozott az 1979. évi népgazdasági terv jóváhagyásakor a kormány. Az új helyzetben azonban sokáig ez is bizonytalan volt. A végrehajtó bizottság éppen a múltkori ülésén emelte 36 millióval lakáscélcsoportos beruházási előirányzata- in!sfc. Tehát 820 milliéforintunk lehet az 1979. évi lakásépítésre. Várható - miként azt jeleztük a végrehajtó bizottságnak -, hogy az év végi ismételt felülvizsgálat az egyéb beruházásoknál fel nem használható kisebb-nagyöbb beruházási összegek átcsoportosításával. még 70-80 millióval megemelheti ezt az öszszeget, tehát a fővárosban összesen 9>9 milliárd forintunk lesz ■ az eredetileg jóváhagyott 9,2 milliárd forinttal szemben. Az előző évek nagy erőfeszítéseinek örvendetes eredménye, hogy összesen valószinüleg 10,4 milliárdot fel tudnak használni az épitőipari vállalatok az ez évi komplex lakásépítésre. Van tehát még tulajdonképpen olyan 500 millió forintunk, amely az év végén felhasználható. Egy-két száz millió forintos hiány még nyugodtan elviselhető. b — J | ^HTnr-rrrarar ' ’ ' ’ | ■ ...... . . rá rá ■