1979. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

195

- 65 ­gyedében, márciusban már megindulhat a próbaüzem, a jövő óv I. felében már jó minőségű kenyeret tudunk adni. Ugyancsak kaptunk lehetőséget és segitséget ahhoz, Hogy 7 kiskemencét tudunk tőkés import utján behozni, miután szocia­lista relációból nem szerezhető be. Ennek tárgyalása jelenleg folyik. Hét kisüzemben gépcserét jelent. Kb. heti loo-l2o ozer ember péksüteménnyel való ellátásán tudunk igy javitani ós az előresütést 3o %-kal csökkenthetjük. Mert egyik nagy gondunk, hogy másnap már a jó minőségű kenyér is szikkadt. 12 milliót kaptunk a konténeres szállitás kiterjesztésére. így l5o nagy- alapterület ABC-áruházba folyamatosan be tudjuk vezetn. a kon­téneres szállítást. A gépkocsikat az NDK-ból szállítják, a Köny- nyüfémmüvel is folynak a megbeszélések. Rendeződött a burgonyapehely-probléma is. Lehetőségünk van rá, hogy 15 %-ra tudjuk fejleszteni a burgonyás kenyér sütését. .. Még az áremelkedés után is nagyon keresik a burgonyás kenyeret. j El van rendezve erre az évre és a jövő évre. k Kértünk még adalékanyggokat a gépi zsemle sütéséhez. Úgy néz ki, hogy Jugoszláviából az adalékanyagot is be lehet sze­rezni árucserével. Ennek során javasoltuk és mégis kaptuk azt a lehetőséget, hogy a MÜM-től erre az éVre 2.6 millió, a jövő évre pedig 7.9 millió preferenciát kaptunk... Elnök : Jövőre már lo milliót. Csehik Ferencné: Jelentős az / is, hogy ezt a pénzt a termelést irányítók minőségi cseréjére is fel lehet használni, ez is a minőséggel függ össze. Tehát csak a minőség fejlesztésére ' I Y . ! — —---------- — —— 1 1 ■ > m 1 1 rá ■ ******

Next

/
Thumbnails
Contents