1979. október 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
250
I e#/ A lakásoserébo burkolt lakásátjátszások megakadályozása, továbbá az Ilyen - rendszerint utólag felderíthető - esetek felszámolása miatt szUkaágts jogszabályban meghatározni a színlelt csere fogalmát ás jogkövetkezményeit. s t»/ Lakáscsere során Indokolt a megtagadás akkor is, ha a bárlő a lakáshasználatbavóteli dij fizetősére halasztást vagy részletfizetési kedvezményt kapott, és tartozását rág nem rendezte* A jogszabály a jogoimnólküli lakáshasanálók elhelyezését - néhány kivétáltól oltekintve - a lakásügyi hatóság föladatának tekinti* Ebből következik, hogy a lakásügyi hatóság a rendelkezésére állé lakások jelentős részét - különböző okokből - jog- oisméikül visszamaradt volt bérlők, lakáshasznál ét elhelyezésére köteles felhasználni, • seténként előfordul, hogy a bárlő halála után több • egymástól idegen • személy sarad vissza* Elhelyezésükre jelenleg több lakást is biztosítani kell* Qondot jelent a lakásügyi hatóságoknak a lakáshasználat jő, Illetőleg rosszhiszeműségének megállapítása, A felek vélt, vagy valós szándékát ugyanis nehezen lehet bizonyítani, de a bizonyítás terhe a lakásügyi hatóságokra hárul, A névjegyzéken kivüli lakáajuttatások számának osíikkéntéso érdekében javasoljuk! a,/ A jogszabály a rosskhiszemü jogcimnélküli lakáshasználat eseteit objektív ismérvek alapján tételesen határozza meg, mivel a felek szándéka utólag nem bizonyítható. /Fl* old a bérlő halálát, illetőleg elköltözését megelőző - jogszabály által meghatározott - időtartamon belül költözött a lakáéba, elhelyezésre nem tarthat igényt* ■ 13 *