1979. október 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
244
I I i i I- 7 Ha viszont a főlek együttéléséből győznek nem származott, osak huzamosabb és meghatározott idejű együttélés után indokolt az élettára jogosultságát figyelést* bevenni* * Itt utalunk arra, hogy egyéb jogszabály/pl*nyugdíjtörli vény/, az élettára özvegyi nyugdíjra valé jogosultságát osak 10 éves együttélés után ismeri el* A lakás értékét flgyolombevévo sem tartható fenn a jelenlegi rövid 6 hónapos esetenként nem bizonyítható együttla- kéé, amely az ügyek egy részében kizárólag a lakásszerzésre irányul és nőm egyeztethető össze a szocialista családjogi szabályozás céljával* a*o*/ A bérleti jogviszony folytatáséra ae eltartót akkor indokolt feljogosítani, ha az általa nyújtott szolgáltátás értéke megközelíti a bérleti jog értékét, vagyis az eddigi 6 hónap helyett huzamosabb lésig tényleges tartását - vele együttlakva - biztosította az arra rászoruló bér- lőnek* A tartási szerződést • tanáosi bérlakásra - akkor indokolt jéváftpgyni, ha a lakás as eltartó jogos lakásszükség* letét nem haladja meg, másrészt nem teremt túlzott zsúfoltságot* Tartási szerződés feltétele, a szerződés jóváhagyása, má együttlakás és a bérlő részére szerződésben kikötött természetbeni szolgáltatások nyújtása* Amennyiben a később felmerült he kézségek miatt a főlek utóbb a tényleges tartás helyett életjáradék fizetésében állapodnak meg e szerződés is osak huzamosabb együttlakás osotőbon adjon lehetőséget a várományi jog elismerésére* K ■raaKl Áhfean az esetben, ha ae erre jogosult a lakás kiutalásához szükséges feltételeket /együttlalcás, tartási szenődés, tényleges tartás/ igazolja, de a lakás nagyobb mint amelyre------------------------------------------ — ........................... U i i .. i rá----m i ^