1979. szeptember 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

288

- 83 ­ha egy szoba miatt fütünk egy házat. Dr. Csók Károly: Emiatt nem fogjuk az egász épületet fűteni. Hősugárzóval fogjuk megoldani. Elnök : Ezzel már a gazdasági hivata­| lünk is foglalkozott. Olcsóbb megoldást keresünk. Dr. Pórján Gyula: Pénteken tanács­elnöki értekezlet volt. Ezen Borbándi elvtárs a következőket kérte valamennyi tanács végrehajtó bizottságától. Miután a Minisztertanács áttekinti a következő időszak munkatervót, és kiirtja belőle az összes olyan napi­rendi pontot, amely későbbi időre halasztható, tekintettel arra, hogy az éves terv befejezése, az ötéves terv előkészí­ti tése, a kongresszus előkészítése, a választás előkészítése sok feladatot jelent, a fővárosi végrehajtó bizottságnak is javaslom, hogy tekintse át saját munkatervét, és a halaszt­ható ügyeket úgy iktassa be jövő évi munkaprogrammjába, hegy azokat megfelelő időben lehessen letárgyalni. Lehet, hogy a jövő év második félévében. Elnök: Ez Gérnyi elvtárs bejelenté­sével részben már elkezdődött. Ezzel egyetértünk. Tényleg vannak olyan ügyek a munkátérvünkben, amelyeket el lehet ha­lasztani. Arra kérjük Bielek elvtársat, hogy hozza be ezt egy soros vezetői értekezletre, ott nézzük át, és annak meg­felelően tájékoztassuk a végrehajtó bizottságot. 1 Elfogadja a Végrehajtó Bizettság? /Igen/ Szépvölgyi elvtárs szembat reggel megkezdi éves rendes szabadságát. i ÍJ gmammst** ~ 1 1 * H ' 11 .............. 1 rá sn

Next

/
Thumbnails
Contents