1979. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

92

2 S •tevékenységei; gyakorlatilag eddig is ellátta a vállalat, s ehhez a szakmai műszaki felkészültsége biztositott is, azonban e tevékenység konkrét megjelölése az alapitólevél- ben nem szerepelt. Mindezek figyelembevételével indokolt a vállalat tevékeny­ségi körének a következőkkel történő kibővítése; "Épitőipari és szakipari kivitelezői tevékenység végzése". " 5oo kg teherbírásnál nem nagyobb egyedi teherfelvonók és " 8oo kg teherbírásnál nem nagyobb egyedi személyfelvonók, és betegszállító felvonók gyártása". A vállalat a 16/1972. /X.8./ ÉVM. sz. rendelet keretei kö­zött az ÉVM, MUszaki Tervezési Főosztályának 6026/1973,sz. alatt kiadott engedélye alapján kiegészítő építéstervezési tevékenységet is végez az általa kivitelezendő építmények­re kiterjedően. Tervezési tevékenységet korábbi alapítóle­vele szerint is végzett a vállalat, azonban fenti szám alatt kiadott engedélyben részletesen rögzitett tervezési tevékenység még feltüntetésre nem került. A fenti indokok szükségessé tették a vállalat alapitó-hatá- rozatának módosítását, A Főv. Tanács Végrehajtó Bizottsága 197o. február 4.-én hozott 74/1970. sz. alapítólevelében rögzitett tevékenységet tájékoztatásul 1 sz. alatt csatol­juk, a tervezet tevékenységi kört 2 sz. alatt mellékeljük. Az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. tv.0 §.-ára figyelemmel a módosításhoz szükséges hozzájárulásokat be­szereztük, mégpedig az épitőipari tevékenység felvételéhez az ÉVM, hozzájárulását a 4220/1977/3. sz. levélben ^szintén hozzájárult^ Kohó és Gépioari Minisztérium melyet 4 sz.alatt csatolunk. ’ A Pénzügyminisztérium a Főv. Felvonójavitó Vállalat tevé­kenységi körének módosításához 4264/1978. sz. alatt adta egyetértését, 5 sz. alatt csatolva. Kérjük a T. Végrehajtó Bizottságot az előterjesztés elfo­gadására és az alapitó-határozat módositására. Határozati javaslat: aVégrehajtó Bizottság 1/ az előterjesztést elfogadja­t—ü 1 *------------ra- II. I ........................ .11 I ■ , m » l n y

Next

/
Thumbnails
Contents