1979. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

274

- 64 ­Tessék megnézni, hogy 1150-el csökkent a lakások meny- nyisége a korábbi állapothoz képest* Egy 2oo lakásos csők­1 kenés még indokolt lehet, az alapterület növekedése miatt, de még annyi sem* Az alapterület 50 Bf-ről 54-re ment fel* De a másik oldalon 7oo-zal növeltük a szanálást* A nettó lakás- szaporulat 2ooo-el csökkent, önmagában olyan dolog, amelyet nem lehet elfogadni. Világosan kell látni, hogy a következő ötéves terv időszakában olyan helyzetben leszünk, hogy nem tudunk nyakló nélkül szanálni, csak azért, hogy nagy füves területeket hagyjunk szabadon és 5ooo számra gépkocsi parkoló helyeket. Ezt nem lehet csinálni. Ha tetszik, ha nem sűrűb­ben kell beépíteni ezt a területet. A normákat illetőleg: Amit beírtak az anyagba, nem fo­gadható el. Nem egészen 2 évvel ezelőtt ugyanis az OTSH- és az ÉVM közösen kiadott egy utasitást anélkül, hogy megvizs­gálták volna, hogy miiyen borzalmas kihatásai iaxx lesznek. Tudtommal egyszerűen felemelték a zöldterületet 15-16 m2-re, a korábbi 6-ról. Én akkor rögtön irtam az OT elnökének, hogy ez tarthatatlan. Kaptam egy levelet, amelyből kiderül, hogy ez nem vonatkozik a rekonstrukciós területre. Márpedig ez rekonstrukciós terület. Nem lehet tehát azt csinálni, hogy azért szanáljunk l.ooo, vagy 7oo lakással többet/ hogy legyen erdősáv. Akkor az er#dősávot is be kell számítani a zöldterületbe. Nem léte- zik, hogy nem számolnák be. Amit fórján elvtárs mondott, azt nem lehet tudomásul venni. Ez olyan borzasztó program, amely a gazda#ságossági | ( 1 ’ j tt - -I "BSjB—» --------- " " "' | 11 ' i——jy—Ptatata—ja

Next

/
Thumbnails
Contents