1979. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
36
| ^iyü5ö55» I —ra— • —, - 11 ■ U1 j | m m< gggjjjjjjgg Jj- 31 főosztályokkal és az érdekelt és illetékes ágazati főhatóságokkal együttműködve el kell kezdenie. III. Bentlakásos intézmények Budapest Főváros Tanácsa 1975-ben, a Végrehajtó Bizottság 1972 óta több izben is tárgyalta a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a bentlakásos intézetek munkáját. Határozatai alapján Budapesten a bentlakásos intézmények széleskörű és jól tagolt hálózata alakult ki a veszélyeztetettségük miatt állami gondozásba vett, fogyatékosságuk miatt sajátos gondozásra szoruló gyerekek, az itt tanuló vidéki középiskolások és szakmunkástanulók elhelyezésére és nevelésére. A bentlakásos intézmények átfogó, egységes hálózata azt követően jött létre, hogy a közoktatáspolitikai döntések következtében 1973-ban ós 1974-ben tanácsi irányításba kerültek a korábban szaktárcákhoz tartozó középiskolai kollégiumok és szakmunkástanuló otthonok. A 102 egységből álló és mintegy 16.000 férőhely kapacitással rendelkező rendszer alkalmas a differenciált igények kielégítésére, s arra, hogy rugalmasan kövesse a demográfiai mozgásból, a szakképzési szükségletek kielégítéséből szár- tó mazó változásokat. 40 nevelőotthonunk 4659 férőhellyel, 17 bentlakásos gyógypedagógiai intézet 1793 férőhellyel, 23 középiskolás, illetve 22 szakmunkástanuló otthon és kollégium 9653 férőhellyel működik. A társadalmi szükségleteknek megfelelően az el- múlt években a szakképzésben részesülő tanulók elhelyezésének, valamint a súlyosan fogyatékos gyermekek nevelésének lehetőségeit növeltük. A nevelőotthonok az átfogó fővárosi ifjúságvédelmi rendszer fontos intézményei. Budapesten az óvodák, általános iskolák és középfokú oktatási intézmények mintegy 17.000, a gyámhatóságok 11.000 veszélyeztetett gyermeket és fiatalt tartanak nyilván, és segítik őket. 5400 az állami gondozottak száma. A nevelési tanácsadók évente 10-11.000 gyermekkel foglalkoznak rendszeresen, 1000 családnak adnak intenziv segítséget a gyermeknevelésben. il n ■ ■