1979. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

195

- 3 ­a középfokú oktatás továbbfejlesztésére vonatkozólag csak a budapesti gyerekek arányában tudtunk megállapodni. A budapesti gyerekek száma a mostani 15.700-ról 1985-ig 22.300-ra emelkedik, tehát ennyi lesz a továbbtanuló. A megállapodás szerint közülük ugyanolyan arányban kell biztositani az érettségit nyújtó közép­fokú továbbtanulást, mint a jelen évfolyomban, tehát 65 %-ot. A középiskolák tekintetében pedig: 40 % á gimnáziumban, 60 % ^ szakközépiskolában tanuljon tovább. A vidéki tanulók számará­nyára nézve az OT-val és a MüM-mel később közÖ3 megbeszélést kell tartanunk és attól kell függővé tennünk, milyen mértékben számíthatunk arra, hogy a VI. ötéves tervben középiskolái tan­termeket tudunk épiteni. Mi azt mondjuk, hogy a S.300-as számot volna helyes ki­tartani úgy, hogy a tanulók döntő része szakmunkásképző intézet­% ben tanuljon tovább, kisebb része szakközépiskolában ós gimnázi­umban. Ami a vidéki tanulók továbbtanulását illeti: a jelenlegi arányban kellene vidéki tanulókat felvenni, tehát 8.300 helyett évfolyamonként 11.300-at. Ez nyilvánvalóan több tanterem építé­sét igényli. De erről csak akkor lehet dönteni, amikor pontos kép alakul ki arról, hogy hány tanterem épithető. A megállapo­dás lényege az volt, hogy a meglévő tantermi kapacitás teljes kihasználására elősorban Budapestieket felvenni ;és csal: a je­lenlegi számban tovább tanuló vidékieket. Másik megjegyzésem, hogy május 22-23-24-én tartot­tul: meg a fővárosi pedagógusok tanácskozását, amelyen a buda­pesti oktatási intézmények igazgatóival ismertettük ennek az | előterjesztésnek a lényegét, elsősorban az iskolák tartalmi 1 -—■— ■ ■ 11 ■11 1 11 © » 1 .■ 1 *** " .....

Next

/
Thumbnails
Contents