1979. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
389
- 24 ten, kellő politikai és szakmai felelősséggel munkálkodtak és biztosították a feltételeket a kerület fejlődése érdekében, A lakóterületi politikai munka erősítésével biztosították a i * lakosság tevékeny részvételét a tanácsi feladatok végzésében. A Végrehajtó Bizottság a beszámolót, valamint a Szervezési Főosztály kiegészítő jelentését elfogadta, megállapította, hogy a kerületi Tanács és Végrehajtó Bizottsága alapvetően végrehajtotta az 1973-ban hozott fővárosi határozatokat és a törvényes rendelkezéseket betartva eredményesen végzi munkáját. A VB utasitotta a III. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy gondoskodjék a beszámolóban meghatározott feladatok végrehaj teásáról ós tevékenységének további javítása céljából többek között segítse a bizottságok ellenőrző tevéke^ységének fokozottabb' kibontakozását, gondoskodjék a hosszutávu ágazati tervek kidolgozásáról, a tervezés területén a közgazdasági elemzőértékelő munka hatékonyságának növeléséről. Tegyen intézkedést a hatósági munka színvonalának további javítására, növelje az ellenőrzési tevékenység színvonalát, különös tekintettel az engedélynélktlli építkezésekre és az árellenőrzés szintjének további emeléséről gondoskodjék. A Végrehajtó Bizottság utasitotta az érintett szakigazgatási szervek vezetőit, hogy a beszámolóban szereplő kerületi javaslatokat a VI. ötéves terv előkészítése során vegyék figyelembe. A VB köszönetét fejezte ki az MSZMP III. kerületi Bizottságának és kérte, hogy a jövőben is segítse a kerületi tanácsi szervek munkáját.- az "Edzett Ifjúságért" tömegsport-mozgalom helyzetéről szóló tájékoztatót. Az MSZMP Központi Bizottsága 1975-ben foglalkozott az ifjúság testnevelésének kérdéseivel és rámutatott arra, hogy a KISZ által meghirdetett "Edzett Ifjúságért" elnevezésű akciót j 383 | _ _____________________ ___ —_ - --tó tó-............ i-------SgSüü 6