1979. január 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
310
- 3 A jelenlegi jogi szabályozás azonban a lakásigény mértékéhez kizárólag a lakás kiutalása időpontjára vonatkozóan i$ ölő normát. Mindezek hatásaként állt elő az a holyzet, hogy miközben az 1 3zobás lakások mintegy 40 %-a zsúfolt, vagy túlzsúfolt, a 3 szobás lakások köz#l azonos arányban nőm kihasználtak. A jelenlegi helyzetben a lakásgazdálkodás számára az épülő, valamint az óv során megüresedő lakások képezik azt a lakásalapot, Boclyből - a közérdekű elhelyezési /szanálási/ feladatok mellett - a lakáskiutalási névjegyzékben jóváhagyott családok részére lakásellátást tudnak biztositani. k 2./ A csereigények fokozottabb kielégítésére vonatkozó javaslatok A lépcsőzetes lakáskiutalási rendszer szélesítése lakásgazdálkodási érdek, ugyanakkor megvalósítása - a jelenlegi lakáshelyzetben - a következő kérdésekben állásfoglalást igényel: a./ A lépcsőzetes lakáskiutalások arányának növelése gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az épülő uj, valamint megüresedett lakások kiutalása /cserék/ után felszabaduló, tehát újra elosztható lakások szobaszáma, valamint felszereltsége az "első lépcsőként" kiutalt lakásokhoz viszonyítva kedvezőtlenebb összetételű lesz. Azoknak tehát, akiknek nincs önálló lakása /családtagként, albérlőként stb. laknak/ a lakásügyi hatóságok c3alc kisebb és felszereltségében alacsonyabb színvonalú lakást utal- ! hatnak ki, A főváros lakásállományának jelertós része ina még nem t komfortos, annak ellenére, hogy a szanálások és a lakásépítések jelentősen javították a többszobás és jobb felszerelteé- gü lakásaink arányát, A jelenlegi lakásholyzotben nem mondhatunk le a gyengébb felszoroltségü lakásokról, mivel átmenetileg, vagy tartósan sok kisebb létszámú család számára önálló otthont jelent. Lakásgazdálkodási szempontból indokolt igény, hogy azok akiknek nincs önálló lakásuk, első lépcsőként kisebb és felszereltségéber. is alacsonyabb színvonalú, ugyanakkor kevesebb anyagi terhet jelentő tanácsi bérlakáshoz jussanak. Különösen indokolt ez a fiatal házasoknál, akik számára a szerényebb otthon a családalapítás lehetőségét teremti meg, I 0/0 ' . L— dl " ~ ~ ^------------------' ~——W