1978. december 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

385

| (bOhLeiiJM - 1 XI/( ó fe I BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK Egészségügyi Főosztálya Egyeztetve; Tárgy: Jelentés a Tótónyi úti kór­ház összekötő alagút rend- , Szervezési Főo-val szer ópitósi költségének alakulásáról T. VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG! jl >■ ■ j- w A VB, 1978, február 1-én tárgyalta a Tótónyi úti kór­I ház központi orvosi ellátó épülete és kapcsolódó ló- tesitmónyGinek boruházási programját, A program jóvá­hagyása mellett a 72, sz, határozatával utasította az ' Egészségügyi Főosztály vezetőjét ós a BVTV igazgató­I ját, hogy a beruházás kapcsán felmerülő összekötő alag­út rendszer megvalósításának módját ós a beruházás költségét dolgozzák ki és terjesszék VB, elé. Az erre vonatkozó előterjesztést május lo-ón tárgyalta a VB, 1 BVTV a költségszámításnál a k3• sz. ÁÉV kivitelezésé­ben 1977* évben megépített összekötő alagút szakasz tényleges költségéből indult ki. A tényadatok alapján a megvalósítást Jo millió Ft-ra munkálta ki. k A VB. a 311* sz. határozatával az előterjesztést tudo­másul vette, de nem hozott határozatot megvalósításra, mivel sem a felmerülő 3o millió Ffc-tal, sem kivitelezői kapacitással az Egészségügyi Főosztály nem rendelke­zett. I Az eltelt időszak alatt a BVTV megbízása alapján a Mélyépítési Tervező Vállalat elkószitette az összekötő L alagsori folyosó rendszer programtervezetét, amelynek adatai szerint a kórház területén összesen U90 fm alagsori folyosó rendszert kell egy ütemben megépíteni. Ennek költsége /1978. évi árszinten/ 58.165 m/Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents