1978. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

136

TO I- a lakásépitési akciók során a BKV. az V. ötéves tervidő­szakban 500 lakás felépítését irányozta elő, figyelembe­véve, hogy az előző ötéves tervidőszakban közel 400 la­kás átadására került sor. /A program megvalósítása első­sorban területkí jelölési. ós kivitelezői kapacitás problé­mák miatt - késést szenved, és sajnos némileg csökkentett mértékben valósul meg/. 6. Mindezek mellett megkülönböztetett figyelmet fordítunk az emberi viszonyok szocialista jellegű fejlesztésére, a mun­kahelyi légkör javítására, az üzemi demokrácia erősítésére. Ennek elősegítéséhez sokoldalú eszközrendszerrel rendelke­zünk, amelyben a munkaverseny mozgalom és a demokratikus fórumok szerepe kiemelkedő jelentőségű.- úttörő jellegű kísérlet az, hogy a járművezetők körében vonalcsoportonként mikrogazdálkodásí egységek kialak!tá­,, sát kezdtük meg, a kis kollektívákat sajátos jogkörrel ruháztuk fel,- a különböző rétegpolitikai intézkedések, koncepciók, a már hagyományos társadalmi-szociális rendezvények /pl. nyugdíjasok búcsúztatása, család!, ünnepségek, nőnapi meg­K emlékezések, törzsgárda ünnepség, kismamák szervezett lá­togatása, stb./ ugyancsak hozzájárulnak a vállalati kol­lektiva erősödéséhez, cselekvési egységéhez,- a nők helyzetének javítására, az ifjúságpolitikai felada­tok végrehajtására átgondolt, megalapozott intézkedési tervet dolgoztunk ki és valósítunk meg,- a közművelődés elősegítése érdekében eredményesen működ­nek a munkahelyi művelődési bizottságok, > - a munkavédelmi és üzemegészségügyi tevékenység korszerüsi­k yúj. tése - a haladó hagyományok megtartása mellett - folyamato­san megvalósul,- a munkaerő-utánpótlás és a szakmai képzés igen fontos bá­zisaként működtetjük a 500 fős szakmunkásképző intézetün­ket, valamint a városi tömegközlekedési tanintézetet, a­jrá mely évente több mint 1000 fő képzését biztositja,- tervszerűvé és céltudatossá vált a vezetőképzés, ebben a Borsodi Vezetőképző nyújt segítséget vállalatunknak, ré- továbbfejlesztettük csökkent munkaképességű dolgozóink rc­V habilitálásónak rendszerét,- számos intézményünk - köztük a BKV ELŐRE SC és a Szabó Pál Művelődési. Ház - sokoldalú sportolási, kulturálódási lehe­tőséget kinél dolgozóinknak, akik ezzel széleskörűen él­nek is, t i I j'i i» _ 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents