1978. október 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
561
I ÁU: Sy^íSSS-^YáSSS-íMáSSA^VÉG^IUJTÓ^BIZOTTSÁGÁNAK^PÉNZÜGyi^PŐOSZTÁiyA ; | Tárgy: Javaslat a kerületi tanácsok 1979. évi költségvetési szabályozóinak kialakítására. Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A Pénzügyi Főosztály a Végrehajtó Bizottság 1978. szeptember 13-i ülésére előterjesztette a főváros 1979. évi költségvetésének felsőszintű javaslatát, amelyet a Pénzügyminisztérium főbb elvi és gyakorlati szempontjait figyelembe véve állított össze. Javaslatot dolgozott ki - a feladatok rangsorolását mérlegelve - a kiadási előirányzatokra, továbbá tájékoztatást adott azoknak fedezeti forrásáról. A Végrehajtó Bizottság úgy határozott, hogy a költségvetési javaslatban kimutatott 24,4 millió Ft kiadási többletigényt a Pénzügyminisztériummal meg kell tárgyalni. Az egyeztető tárgyalásra 1978. szeptember 21-én került sor, amelynek eredményei a következők: Bevételek * A bevételek alakulására vonatkozó számítási anyagok forrásonkénti egyeztetése során a Pénzügyminisztérium részéről további kisebb korrekciókra is sor került. A bevételi korrekciók döntően az 1977. évben bevezetett műszakpótlék 1979. évi kihatását tartalmazzák. —Mmm--------------------------------------------------------------------------------------------- ^ — I 1 ;