1978. október 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
106
r i Üllői utón és a Marx téren, továbbá a Mártirok útja korsze- I rüsitésével és a Mozaik úti csomópont kialakításával ősz- I szefüggésben. fl Kedvező, hogy az ivóvizszolgáltatás állóeszközeinek fenntar- I tására a bázisidőszakhoz képest az 1. félévben 24 %-kal töb- I bet, kereken loo millió forintot használtak fel. I A közcsatorna hálózatba az 1. félév során az előző év azonos I időszakánál ezerrel több, összesen 7»8oo lakást kötöttek be. I Ez töt1*', mint a megépült uj lakások száma, mert részben előző évi lemaradást pótoltak, részben pedig régebbi lakásokat kapcsoltak rá az időközben kiépült közcsatornákra. Az 1977* I. félévivel azonos hosszúságú, összesen 13 km uj közcsatorna épült, amely az éves terv 27 %-a. Az időarányos tervtől való jelentős elmaradás ellenére a II. félévben az éves előirány- * zat teljesítése elérhetőnek látszik. Jó ütemben folytatódott a szennyviztisztitási program keretében megvalósuló délpesti és észak-pesti szennyviztisztitók épitése. Jelentős csatornaáthelyezések voltak az É-L metró ! építésével kapcsolatban. I Elsősorban időjárási feltételek következtében a gázszolgálI tatás az I. félévben lo /./-kai meghaladta az 1977. I. félévit. I Kedvező, hogy a többletfelhasználás döntő része a földgáz foI gyasztásnél következett be. az 1. félév során 7»451 uj gáz■ ; | ■ fogyasztót kapcsoltak be a gázhálózatba és 5*444 lakással nőtt I a gázfűtéses lakások száma. Megépült 15 km gázvezeték és várI hatóan az éves fejlesztési előirányzat is teljesül. I A központi fcldgázprogramnak megfelelően folytatódott a földI gázátállitás. Az 1. félévben 5.514 fogyasztót állítottak át I városi gázról a gazdaságosabb és környezetvédelmi szempontI ból is kedvezőbb földgáz szolgáltatásra. I a távhőszolgáltatás területén jelentősebb üzemzavar, leállás I nem volt. a kedvezőtlen időjárás miatt a rendeletben előirt I | 7 ________________________