1978. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

314

\- 79 ­' lég egy kicsit előre dolgozni, hogy valami üzlet azért ma­radjon abban a városközpontban. Amit Beck elvtárs javasol, azt elvileg nem lehet vitatni. Törekedni kell az 55 %-os szanálási arány mérséklé­sére, amennyire lehetséges, i Amit Beck elvtárs a művelődési házzal kapcsolat­ban felvetett, az Ifülön probléma. Reméljük, hogy az ötödik i ötéves terv utolsó évében hozzá lehet kezdeni a művelődési ház épitéséhez, ós az általunk biztosított pénzt kell elosz­tani erre a feladatra. Egyelőre nem vagyunk abban a helyzet­ben, hogy azt mondjuk, hogy a művelődési ház épitése elkez­dődik 1979 novemberében vagy 1980 márciusában. Ha nem, akkor pedig át kell értékelnünk bizonyos dolgokat. Én előre tudom, hogy az OT nem lesz hajlandó, de arról is döntésünk van, hogy művelődési házat kell épiteni a IV. kerületben, arról viszont most nem döntünk, hogy mi­lyen anyagi eszközök megteremtésével. Ennek figyelembevételével javaslom elfogadni ezt a részletes rendezési tervet. Majd ha jön a program, akkor lehet vitatkozni. Elfogadja a Végrehajtó Bizottság? /Igen/ A 7. napirendi pontot tárgyaljuk: A XIII.. Béke út éa Tatár út I. ütemének részletes rendezési terve Előadó dr. Pongrácz Pál, a városrendezési és épi­tészeti főosztály vezetője. Van-e kiegészités? Dr. Pongrácz PÚI: Ezen a terüle­I! M | —————^wmmmmmr ■ - ■■ ■» ■ * ■—■ ■■ 1 •11 ■ ■■ fi ta w ^

Next

/
Thumbnails
Contents