1978. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
19
tek az intézmények a gazdálkodás tartalékainak feltárására és betartották-e az állami és gazdálkodási fegyelmet. Az ellenőrzések - különösen a beszámolási időszak első A éveiben - elsősorban a gazdasági munka operativ lebonyo- litásának, a jogszabályok betartásának bírálatára irányultak. Szükségessé tette azt a szaktárcáktól átvett, addig különböző szabályozások alapján működő intézmények gazdálkodásának a fővárosi egységes gyakorlatba történő beillesztése. Ez ugyan elsősorban az irányitó szakigazgatási szervek feladata, de megvalósításában az ellenőrzéseknek is fontos szerepe volt a problémák feltárásával, intézkedések kezdeményezésével é3 helyszíni segítségadással. Az említetteken túl az ellenőrzések azzal, hogy rendszeresen értékelték a gazdálkodási tevékenységet, folyamatában vizsgálták a gazdálkodást, annak fejlődését, vagy a követelményektől való elmaradását és ezek okait, elősegítették a gazdálkodási szinvonal javitását. Megállapításaikkal éa javaslataikkal a helytelen gyakorlat korrigálását kezdeményezték. A szervek többsége a megállapításokat kedvezően fogadta, a szükséges intézkedéseket megtette. Az elmúlt két évben a Végrehajtó Bizottság iránymutatása alapján növelte a Főosztály a komplex ellenőrzések számát. Komplex módon a szakigazgatási szervekkel együttműködve 80 ellenőrzést folytattunk le, az összes ellenőrzés 10 %-át. Ezek az ellenőrzések a gazdálkodó szervek tevékenységét sokoldalúan vizsgálták és tapasztalataink szerint alkalmasak voltak az intézmények átfogó értékelésére, szakmai és gazdasági szempontból együttes állásfoglalások kialakítására, illetve intézkedések megtételére. Ellenőrzéseink az 1974.-1977. években összesen 131 esetben javasoltak felelősségrevonást, döntő többségében a társadalmi tulajdon védelme, a számviteli-ügyviteli munka, toi i y3 ■■■ — mmmmmm í __________________________________________ . ^fi,.r^^rí ......jf — 14 —