1978. július 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

389

r ’ I ,, I IK m- 4 ­' Dr. Bielek József elismeréssel szol a kerülőt hatósági tevékenysé­géről. Külön kiemeli kezdeményezéseiket az államigazgatás korszorü- sitésében, melyhez jelentős segitséget kapnak a kerületi pártbizott­ságtól. Javasolja, liogy a VB a korszerüsités torén elért eredménye­kért fejezze ki elismerését. Felhivja a figyelmet az igazgatási te­vékenységben még meglévő hiányosságok felszámolására. Borbély Gábor: A kerületi pártbizottság a beszámolóval egyetért, a tanács és az ap­parátus tevékenységét pozitivon értékeli. A határozati javaslatok azokat a feladatokat fogalmazzák meg, amelyek vógrohajtusa a további fejlődés feltétele. Kéri, hogy az illetékesek vizsgáljál: felül a ke­rület létszámhelyzetét, tekintve, hogy sok fővárosi feladatot lat el Dr. Várad! János: Az ügyészség tapasztalatai is megegyeznek a beszá­molóban és a kiegészítő jelentésben foglaltakkal* Fölhívja a figyel­met a lakásgazdálkodási, az igazgatási és az egészségügyi területen még meglévő egyes hiányosságok megszüntetésére* Dr* Vinozo Lukács hangsúlyozza, hogy a közlekedési helyzet súlyosabb, mint ahogy őzt a beszámold jelzi. Heg kellene vizsgálni egyes gépjármű fajták ki­tiltásának lehetőségét. Csehik Ferencné: A kerületi tanács valumeny- nyi munkaterületen eredményesen tevékenykedik, solc kérdésben bátran kezdeményeznek. Sok a javitani való még az ingatlankezelés területér gyorsítani kell a lakóépületek felújítását éo jobban kell szervezni az árellonőrzósi tevékenységet is. Elnök javasolja, hogy a VB. a beszámolót és a kiogé- szitő jelentést fogadja el. Állapítsa meg, hogy a Tanács,a Végrehaj­tó Bizottság és apparátusa egyre javuló színvonalon, kozdeményezőon, eredményesen végzi munkáját, melyért fejezze ki elismerését. A bősz: móló határozati javaslatai közül a 2./ és 3./ pontot fogadja el a VI azzal, hogy mindkettő végrehajtásának határideje 190o. június 3o. A 4-5-6./ pontot ne fogadja ol. Utasítsa továbbá az Igazgatási, a Pénzügyi, valamint a Személyzeti és Oktatási Főosztály vezetőjét, továbbá a kerületi tatíáos elnökét, vizsgálják meg, hogy az 1976. ja­nuár 1-ét követően kapott, kizárólagos hatáskörű hatósági feladatok ellátásához a kerületi tanácsnál a létszám feltételek bizóösitottak- A Közlekedési Főigazgatóság pedig közlekedésfejlesztési tervének összeállítása során fordítson fokozott figyelmet a belváros közleke­désének rendezésére. A kiegészítő jelentés határozati javaslatát L-----------------J

Next

/
Thumbnails
Contents