1978. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
720
- < - * engedik át - ezáltal biztonságos, dinamikus forrás teszi ki a bevételek mintegy 41 %-át. 1 A kerületi tanácsok bevételeinek szabályozása a középtávú tervben a kerületi gazdálkodás stabilitásának biztosítását célozta. 1977-ben a gyógyszer kiadósok elszámolásának változása szükségessé tette a kerületi szabályozók módosítását, amit úgy oldottunk meg, hogy a felsőbb tanácsi hozzájárulás arányának növelésével egyben a pénzügyi egyensúlyt is erősítettük a kerületekben. A bevételek 1976-ban kismértékben elmaradtak a tervezett összegtől, ez azonban a gazdálkodás menetében nem okozott fennakadá3t. A megosztott bevételeknél a 96 - 106 %-os teljesítés esetén alkalmazható úgynevezett térítés-elvonás alkalmazására nem volt szükség a fővárosban, a kerületek szabályozásánál sem merült fel ilyen mérvű ingadozás. A szabályozórendszer az elmúlt két év során elnyerte azt a formáját, amely - a gazdasági környezetben beálló jelentősebb rendkivüli változástól eltekintve - megfelelő arra, hogy a tervidőszak végéig alkalmazzuk. Fenntartási feladatok teljesitóse 1 A fenntartási költségvetésből ellátandó feladatok teljesítése a tervidőszak első két évében folyamatos, de feszitett volt. A feladatok teljesültek, az ellátási szintet tartani lehetett, de ez a korábbi évekhez viszonyítva jelentős erő- | feszítéseket igényelt az irányitó és a gazdálkodó szervektől. A pénzügyi terv megfogalmazta azokat a követelményeket, amelyeknek a tanácsi gazdaság irányitása során meg kell felelni, de a gyakorlat bizonyította be, hogy a szempontokon is túlmenő fegyelmezettségre, figyelemre van szükség. Pontosan kell ismerni a mobilizálható eszközöket is, azok 1 ró 7 íj O Ízt—-----------------------fe 1 __________________________________________________________________ ■ - „ j ----------------------------------- mmimmm