1978. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
31
S^SjP II. A várható utazási, forgalmi és műszaki irénvek. A Fővárosi lakosok száma mintegy 80-I00 ezer fővel, az agglomerációban élő népességssám kb. 7o ezerrel lesz nagyobb 199o- ben, mint 197ró elején volt. A fővárosban a lakosság területi elhelyezkedésében is jelentős változás várható, elsősorban a lakótelep építések következtében. A budapesti munkahelyek 3zama kismértékben csökken /15 év alatt 1,26 millióról „1,21 millióra/, 0 munkahelyek területi megoszlása azonban lényegesen változik. /A VII-X. cs XII.-XIV. kerületekben mintegy Go ezerrel csökken./ A motorizációé fejlődés oz elkövetkező időszakban is az egyik leglényegesebb meghatározója lesz az utazási igényeknek, illetve a közúti forgalom alakulásának. Országosan a szemólygcpkocsiállomány növekedése /a KPM, illetve a KÜTUKI által kidolgozott hipotézis szerint/ több variációt is feltételez 1,7-2,3 millióra nő 199o-ro. 1978.1.1-én 3oo.432 gépjármüvet, ebből 2oG.74o szgk-t tartottak nyilván Budapesten, ami loo szgk/looo lakos ellátottságnak felel meg. A személygépkocsi ellátottság várható alakulása Budapesten Bv szgk/looo lakos szgk.szám 1975. 85 172.969 198o. llb-141 244.ooo-29G.ooo 1985. 152-174 319.000-408.000 199o. 186-252 39o.ooo-529.000 Megállapítható, hogy a tervkoncepció időszakában bár a tüne g- közlekodési hálózat forgalma fokozatosan növekszik; az átlagos munkanapi közúti forgalom az 1975. évinek mégis mintegy kétszeresére nő, a közúthálózaton lebonyolódó utazási - szállító- > ’ si teljesítmény is közel kétszeresére nő. Az előzőekben ismertetett elvek és tendenciák figyelembevételével - az elmúlt időszak fejlesztési tevékenysége alapján - ellj 3Ődleges feladatként jelöltük meg:- a közúti gerinchálózat korszerűsítését, a közúti tengelyek kialakítását, csomópontjaik rekonstrukciójt a komplex met- róberüházási programhoz kapcsolódva, illetve az országos úthálózat bevezető szakaszainak korszerűsítésévé 1;- a közúti dunai átkelőkapacitás nagyarányú fejlesztését;- a legfontosabb szintbeni kozuti-vasuti kereszteződések átélj pitését külön szintűre;- a lakótelepek kapcsolatait biztosító utak, a lakótelepi alap- utak megvalósítását |p' XI 2/Í ^1